Startlaphoz Csatlakozz!

A garantált szakorvosi minimálbér mértéke 275 ezer forint körül mozogna

Nem jár mindenkinek egészségügyi ellátás?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 13. csütörtök, 17:10

Eleshetnek a társadalombiztosítási (tb) támogatástól a jövőben azok a betegek, akik nem járnak szűrővizsgálatokra - lényegében ez derült ki egy kiszivárgott kormányülési jegyzőkönyvből, az információt pedig érdemben nem cáfolta az illetékes államtitkár – írja a Népszava.

  A kormány nagy átalakításokra készül az egészségügyben - írta az Index egy októberi kormányülésről készített jegyzőkönyvre hivatkozva, melyből számos eddig nem kommunikált terv kiderült.
 
  A kórházak ma mintegy 80 milliárd forintnyi adósságát például előbb központosítják, aztán néhány hónapon belül, legkésőbb április 1-ig átrakják a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (Gyemszi). Az állami kórházfenntartót egyúttal átalakítják: az Országos Gyógyszerészeti Intézetet kivennék belőle, és Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) lenne az új neve.
 
   Az adósságrendezéssel együtt a kórházi struktúrát is megreformálják, így a megyékhez igazítanák az úgynevezett teljesítményvolumen-korlátokat, és az intézményfinanszírozást is erre a közigazgatási szintre delegálnák. A fővárosban és Pest megyében térségi kórházakat jelölnének ki, az egynapos sebészeti ellátásoknál pedig eltörölnék a teljesítményvolumen-korlátozást, azaz az intézmények bármennyit elvégezhetnének ezekből, a tb mindet finanszírozná.
 
   Egyébként a terveket kidolgozó Zombor Gábor - aki az idevágó kormányülést követően be is jelentette, hogy a kabinet elfogadta javaslatait - a napokban interjút adott a Medical Online című szakmai portálnak, amelyben már elmondta: hamarosan új rend szerint, megyénként egy-egy vezető kórház köré szerveződve végzik a betegek ellátását a hazai egészségügyi intézmények. Az új, megyei szintű rendszer indulása, tervei szerint már áprilisra várható.
 
   Az Index szerint azonban a tervek még változhatnak, noha több lépéshez már novemberi határidőt jelöltek meg a kiszivárgott jegyzőkönyvben. Az elfogadott államtitkári elképzelések között szerepel még az évek óta ígért egészségügyi életpályamodell bevezetése és a rezidens-ösztöndíjprogram kiterjesztése, illetve átalakítása is. A garantált szakorvosi minimálbér mértéke 275 ezer forint körül mozogna - írta a portál. Önálló törvény készül a háziorvosokról is, melyben kimondanák, hogy ez alapellátási szolgáltatás állami feladat, a működéshez szükséges feltételek biztosítása pedig önkormányzati.
 
   Ahogy korábban már bejelentette a kormány, fizikailag és a finanszírozás szempontjából is szétválasztanák a köz- és magánegészségügyi szolgáltatásokat, ugyanakkor kidolgoznának egy magánegészségügyet támogató kormányzati programot, „akár adókedvezmények bevezetésével”, gazdaságfejlesztési céllal, méghozzá december 15-ig. Ebben a jogszabályban már szerepelhet a magán-egészségbiztosítási konstrukció is, amely - mint megírtuk - egy nyár végi rendezvényen kész kormányzati tervként merült fel.
 
   Miközben tehát nagyobb teret engednének - az államitól elkülönített - magánegészségügynek, a tb-finanszírozott ellátást jelentősen korlátozhatják. A kormány kiszivárgott tervei szerint ugyanis kötelező szűrőprogramokat vezetnének be, és aki ezeket elmulasztja, „nem részesülhet egészségügyi ellátásban” - állt a jegyzőkönyvben. E tervre Zombor Gábor egészségügyi államtitkár az Indexnek úgy reagált: az állami szűrések a jövőben is ingyenesek és önkéntesek lesznek, a többi pont esetében a jogszabályok előkészítésénél tartanak.
 
   Csakhogy ezzel érdemben nem cáfolta, hogy a szűrővizsgálatok kihagyása súlyos következményeket vonhat majd maga után. Ráadásul tegnap, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) rendezvényén Zombor köszöntőjében is azt hangsúlyozta: a kormány „népegészségügyi szemüvegen keresztül” vizsgál majd minden szükségszerű, illetve fejlesztési célú intézkedést minden olyan területen, amely valamely módon kapcsolódik az egészségügyhöz, így az ifjúság- és családpolitikában, az oktatásban vagy a szociális ellátásban is.
 
   A kormányülés kiszivárgott jegyzőkönyve egyébként arról is árulkodott, a gyógyszerkereskedelmet már állami monopóliumként szabályoznák újra. Ez a gyakorlatban azt jelenthetné, hogy a gyártóktól egészen a patikákig csak egy állami cég viheti majd, jellemzően hatósági áras haszonkulccsal az egyes gyógyszereket.
 

Forrás: Népszava
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem jár mindenkinek egészségügyi ellátás?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector