Startlaphoz Csatlakozz!

Nem vész el

Így mentheti meg bennragadt szabadságát

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 14. péntek, 15:58

A közeledő év vége miatt számolni kell a még ki nem adott szabadságnapokkal. Átvihetők-e 2015-re? A munkavállaló dönt, vagy az összetorlódott munkákra hivatkozva a munkáltató? A cég leállása, a próbaidő hogyan befolyásolja a szabadságot? Az Adózóna összeállítása.

   A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelessége, annak időpontját a munkáltató állapítja meg a munkavállaló meghallgatását követően. Ettől a szabálytól a munkavállaló előnyére el lehet térni, és gyakori eset, hogy a dolgozók maguk dönthetik el, egymással egyeztetve, hogy mikor „mennek” szabadságra. Évente 7 munkanap szabadságot – legfeljebb két részletben – a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni, kivétel ez alól a munkaviszony első három hónapja (még akkor is, ha nincs próbaidő kikötve).
 
   Főszabályként a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni, kivételt képez azon munkavállalók esete, akiknek a munkaviszonya október 1-jén vagy azt követően kezdődött, ilyenkor ugyanis a munkáltató az esedékességet követő év, tehát 2015. március 31-éig is kiadhatja a szabadságot – írja az Adózóna. A szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.
 
  Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot. Arra is lehetőség van a felek naptári évre kötött megállapodása alapján, hogy a munkáltató az életkor alapján járó pótszabadságot az esedékesség évét követő év végéig, azaz 2015. december 31. napjáig adja ki.
 
   Ha kollektív szerződés lehetővé teszi, a szabadság egynegyedét a munkáltató legkésőbb 2015. március 31-éig is kiadhatja. Ehhez szintén szükséges a kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok.
 
   Arra az esetre, ha a munkavállalónak maradna ki nem adott szabadsága 2014. december 31. napjáig, az nem vész el, még akkor sem, ha 2015-ben, vagy 2016-ban sem adja ki a munkáltató. A munkavállaló ugyanis visszamenőleg hároméves elévülési időn belül érvényesítheti szabadságmegváltás iránti igényét. Lényeges továbbá, hogy a ki nem adott szabadságot pénzben megváltani kizárólag a munkaviszony megszűnésekor lehetséges (az esetleges visszaélések elkerülése érdekében).
 
   Ha a munkavállaló nem kéri a szabadság kiadását, a munkáltató akkor is köteles kiadni.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Így mentheti meg bennragadt szabadságát.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector