Startlaphoz Csatlakozz!

Nem az első eset, hogy a szakszervezet elnökét kirúgják a cégtől

Kiáll a kirúgott elnök mellett a Független Demokratikus Szakszervezet vezetése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 15. szombat, 07:10

 Pénteken ülésezett a pécsi tömegközlekedési társaság mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöksége, amely egyöntetűen megerősítette pozíciójában Hofekker Ferenc elnököt. A szakszervezeti vezetőt hétfőn rúgták ki, bíróságra megy – írja a pecsistop.hu.

  Az FDSZ elnökségi tagjai közös közleményükben leszögezik: egy emberként kiállnak a szakszervezet vezetője mellett, akinek hétfőn azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát a Tüke Busz Zrt-nél. „Egyben leszögezzük: töretlen a bizalmunk Hofekker Ferencben, és abban is biztosak vagyunk, hogy munkáját a cég dolgozói érdekeinek védelmében ugyanúgy el tudja és el fogja látni, mint korábban.
 
   Szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy 2013-ban egyszer már előállt hasonló helyzet: a busztársaság egy időre megszüntette a szakszervezeti elnök munkaviszonyát. Hofekker Ferenc akkor is bizonyította, hogy méltó a dolgozók, a szakszervezeti tagság és az elnökség bizalmára” - áll a közleményben.

  Az elnökségi tagok leszögezték azt is: visszavárják Hofekkert a Tüke Busz Zrt. dolgozói közé.

   Amint az a közleményben is olvasható: nem az első eset, hogy a szakszervezet elnökét kirúgják a cégtől, ez előfordult már korábban is. Akkor peren kívül egyezett meg az elnök a Tüke Busz vezetésével.

   Hofekker a Pécsi STOP-nak kirúgása kapcsán korábban azt mondta: most nem egyezkedik. Természetesen bíróságon támadja meg a cégvezetés döntését, és minden lehetséges jogi eszközt megragad, hogy igazát bizonyítsa.
 
Forrás: pecsistop.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kiáll a kirúgott elnök mellett a Független Demokratikus Szakszervezet vezetése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector