Startlaphoz Csatlakozz!

350-400 ezer megváltozott munkaképességű lehet az országban

Rokkantfoglalkoztatás helyett szívesebben fizetnek büntetőadót a cégek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 18. kedd, 09:55

A korábbi rokkantnyugdíjasok kevesebb mint tíz százalékát sikerült eddig visszairányítani a munkaerőpiacra azzal, hogy megvonták tőlük az ellátást. Ez valamivel több mint 8 ezer embert jelent, ami - hozzászámolva a rehabilitációs ellátásra jogosulttá vált 26 és fél ezer főt - még mindig messze van a 150 ezertől, akiket a kormány korábbi tervei szerint vissza kellene terelni a munkaerőpiacra - írja keddi cikkében a Világgazdaság.

    A rehabilitációs hozzájárulás összege jelenleg évi 964 500 forint. A „büntetést” minden, legalább 25 főt foglalkoztató cégnek meg kell fizetnie, ha megváltozott munkaképességű munkavállalóinak aránya nem éri el a teljes létszám öt százalékát. Az idei évre és jövőre egyaránt 56 milliárd forint bevételt irányoztak elő ebből az az adónemből.

    Ha a cégek foglalkoztatnak is fogyatékos embereket, többségük csak azért teszi, hogy ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie – mutatott rá ez év közepén a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrálásával foglalkozó RehabJob. Dobár Attila ügyvezető igazgató ősz óta azonban már némi óvatos optimizmust is megenged, mert azt látja, hogy – főként a multik részéről – mind nagyobb az érdeklődés e foglalkoztatási forma iránt. 

    Szakértők nagyjából 350-400 ezer főre teszik a megváltozott munkaképességűek számát, akik közül 100–120 ezer embert akár a nyílt munkaerőpiacon is integrálni lehetne. Ám becslések szerint ennek a harmada, csupán 35–40 ezer megváltozott munkaképességű kap lehetőséget a versenyszférában, illetve a közszféra nem védett foglalkoztatásra létrehozott munkahelyein - írja az újság.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rokkantfoglalkoztatás helyett szívesebben fizetnek büntetőadót a cégek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector