Startlaphoz Csatlakozz!

“…teljesen ellehetetlenít mindenfajta társadalmi mobilitást”

Tanárok a költségvetés ellen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 19. szerda, 10:46

Nyilatkozatban tiltakoznak a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai a középfokú oktatás tervezett átszabása és a jövő évi oktatásügyi költségvetés-tervezet ellen. A nevüket is vállaló pedagógusok szerint a gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentésével és a szakképzés átalakításával „az eddig is sok sebből vérző, a társadalmi különbségeket enyhíteni képtelen iskolarendszer a jövőben végképp beáll egyfajta kasztrendszer kialakításának szolgálatába, és gyakorlatilag teljesen ellehetetlenít mindenfajta társadalmi mobilitást” - olvasható a Népszavában.

  Az aláíró tanárok aggodalmukat fejezték ki szakmájuk helyzete miatt is, hiszen a tervezett változtatások és megszorítások szerintük óhatatlanul tehernövekedéshez és elbocsátásokhoz vezetnek majd. Az online petíciót eddig legalább kétszáz más intézményben dolgozó tanár, illetve szülő, diák és egyéb magánszemély írta alá.
 
   Mint ismert, a 2015-ös költségvetési tervezet szerint tavalyhoz képest 24 százalékkal csökken a középfokú oktatás finanszírozása. Ezen felül 20 milliárddal csökken a Klik finanszírozása 2014-hez képest, ugyanis év közben 60 milliárddal egészítették ki a szervezet költségvetését, ami jövőre nincs betervezve. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ez az összeg nem fedezi a pedagógus életpályamodellhez kötődő 2015-ös béremeléseket, ehhez legkevesebb további 150-200 milliárdra lenne szükség. Szombaton, a magyar közoktatás napjára a PSZ demonstrációt hirdetett a budapesti Széchenyi térre.

Forrás: Népszava
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tanárok a költségvetés ellen.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector