Startlaphoz Csatlakozz!

Versenytorzító törvény

Dávid Ferenc: Kirúgásokat, bércsökkentést, drágítást hozhat a hiperek megsarcolása

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 19. szerda, 15:32

Elbocsátások és bércsökkentések várhatók a kormány kereskedelmi multikat érintő hármas csapása nyomán. A VOSZ főtitkára a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, a vasárnapi zárva tartás, az élelmiszerlánc felügyeleti díj, és a nyereséget nem termelő áruházak bezáratásáról szóló szabályozás terve emellett áremelésre kényszeríti majd az olyan üzleteket, mint a Lidl, az Aldi, a Spar vagy az Auchan. Dávid Ferenc versenytorzítónak nevezte a törvényt. Azt hangoztatta, hogy a multikat tömörítő szövetségeknek nem lesz más választásuk, minthogy az Európai Unió megfelelő fórumaihoz fordulnak a versenyszabályok megsértése miatt.

  Dávid Ferenc szerint megint egy olyan szabályozásnak vagyunk szemtanúi, mely nem az ágazatot próbálja terelni, hanem konkrét cégekre vonatkozik. Mint mondta, ez ugyanolyan megközelítésű törvény, mint a reklámadó. Ott az RTL-t, itt a nagy multikat akarják kicsinálni. Miközben ezek a vállalkozások, itt adóznak, magyar munkavállalókat foglalkoztatnak, hazai árukat árulnak, a magyar költségvetést táplálják.
 
Forrás: Klubrádió

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Dávid Ferenc: Kirúgásokat, bércsökkentést, drágítást hozhat a hiperek megsarcolása.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector