Startlaphoz Csatlakozz!

Meghatározó szerep van a SZÉP-kártyának

A szállodaszövetség üdvözli, hogy nem változik a cafeteria adózása

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 21. péntek, 11:10

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz) örömmel fogadta, hogy a parlament által megszavazott 2015 évi adóváltozások a tervezettől eltérően változatlanul hagyják a nem pénzbeli juttatások (cafeteria) közterheit, és azt remélik, hogy a szállodák iránti belföldi keresletben meghatározó szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás nem fog csökkenni.

    A parlament által kedden elfogadott adócsomagban a cafeteria rendszere 2015-ben úgy alakul, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel - azaz 35,7 százalékos közteherrel - lehet nyújtani, 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást pedig SZÉP-kártyán lehet a ma ismert adóteher mellett adni. 450 ezer forint felett több mint 51 százalékos lesz az adóteher.

    A szervezet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írja, bár a tapasztalatok szerint a Széchenyi Pihenőkártyán levő 3 zseb - vendéglátás, szállásadás, szabadidő - közül a vendéglátás részaránya mintegy kétharmados, az MSzÉSz reméli, hogy a főleg vidéki gyógy- és wellness szállodák iránti belföldi keresletben meghatározó szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás nem fog csökkenni. Ez a döntően hazai kis- és középvállalatok által üzemeltetett hotelek fenntartható működése, a munkahelyek védelme szempontjából kulcskérdés - írták.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A szállodaszövetség üdvözli, hogy nem változik a cafeteria adózása.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector