Startlaphoz Csatlakozz!

101.500 forinthoz kötnék a pedagógusok illetményének vetítési alapját

PDSZ: a kormány kizárná a folyamatos és inflációkövető bérrendezést

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 22. szombat, 09:57

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormánynak esze ágában sincs teljesíteni azt a korábbi kötelezettségvállalását, hogy a pedagógusbéreket a minimálbérhez köti.
 
   Ezt Mendrey László, a PDSZ elnöke közölte pénteken az MTI-vel arra alapozva véleményét, hogy a költségvetési javaslat 101.500 forinthoz kötné a pedagógusok illetményének vetítési alapját. Ezzel szerintük kizárják annak lehetőségét, hogy a bérrendezés - garantáltan - folyamatos és inflációkövető legyen. 

    ”Egyértelművé vált, hogy a kormánynak esze ágában sincs teljesíteni vállalt kötelezettségét. 2014 őszén a szó elszáll, az írás pedig papírrongy. Legfeljebb fecni” - fogalmazott a szakszervezeti vezető. 

    Mendrey László közölte: a pedagógus érdekvédelmi szervezetek súlyos felelőssége, hogy egyéni akciók helyett ismét összefogva, közös sztrájkbizottságot alakítva, ha kell a sztrájk eszközét is bevetve kényszerítsék a hatalmat a törvények és kormányrendeletek betartására. Többször jelezték, a PDSZ készen áll az együttműködésre - folytatta, hozzátéve: a közös sztrájkbizottság működésének az a feltétele, hogy a 2013. január 22-én született - a hatékony érdekvédelmet ellehetetlenítő - megállapodást, melynek betartására az aláíró szakszervezetek garanciát vállaltak, felmondják. Ezt elvárják tőlük - írta.

    A pedagógus életpályamodell szerinti illetmény-előmeneteli rendszer vetítési alapját úgy rögzítenék, hogy az alapilletmény elválik a mindenkori minimálbértől és ehelyett azt a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. A költségvetési javaslatban szereplő módosítás rögzíti, hogy a 2013/2014 tanév indításával az életpályamodell első üteme került bevezetésre. A kormány a 2017/2018 tanévvel bezárólag, a tanévváltásokhoz kapcsolódva további 10-10 százaléknyi többletkiadásra vállalt garanciát. A rendelkezés módosítása 2015. januártól rögzíti a 2014/2015. tanévi illetmény-előmenetel százalékos mértékeit.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - PDSZ: a kormány kizárná a folyamatos és inflációkövető bérrendezést.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector