Startlaphoz Csatlakozz!

„Nem kellenek az ügyvédek vagy a közgazdászok, azok vannak itt is”

Nehezítik a külföldiek szerbiai munkavállalását

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 25. kedd, 17:10

 Külföldi példára hivatkozva nehezítenék a külföldiek munkavállalását Szerbiában, az erről szóló törvénytervezet szerint csak abban az esetben lehet ezentúl külföldi állampolgárt foglalkoztatni a szerbiai vállalatokban, ha nincs a munkakörnek megfelelő szerb jelentkező.

    Emellett azt is bizonyítania kell a munkaadónak, hogy az adott munkakörből az utóbbi három hónapban nem bocsátott el szerb állampolgárt, és a nemzeti foglalkoztatási szolgálat (NSZ) segítségével sem talált az utóbbi egy hónapban megfelelő dolgozót az állásra. 

    A Politika című szerb napilap keddi beszámolója szerint emellett ideiglenes vagy alkalmi munkáról szóló szerződés külföldi állampolgárokkal három hónapnál hosszabb időre nem köthető. 

    A törvénytervezetet ismertető Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős miniszter a parlamentben kedden kiemelte: az új törvénytől azt várják, hogy így megfelelő embereket találnak a szerbiai hiányszakmák betöltésére. „Nem kellenek az ügyvédek vagy a közgazdászok, azok vannak itt is, jöjjenek ide a mérnökök, az olyan szakmával rendelkező emberek, amilyenek itt nincsenek, akiktől tanulhatunk, akik hasznosak lehetnek a gazdaságunk számára” - magyarázta Vulin. 

    A foglalkoztatási szolgálat évente 2500-2800 külföldi számára állít ki munkavállalási engedélyt, a becslések szerint azonban Szerbiában több mint 7500 külföldi dolgozik. 

    A Vecernje Novosti című napilap információi szerint a legtöbb munkavállalási engedélyt oroszok, kínaiak, törökök, románok, bosnyákok, németek és görögök számára állították ki az utóbbi néhány évben. Az oroszokat leginkább az orosz tulajdonú vagy résztulajdonú vállalatokban alkalmazzák: a NIS olajipari vállalatban, a Lukoil kőolaj- és földgáztermelő, valamint feldolgozó társaságnál, illetve egyes bankokban. Esetükben főleg vezetői pozíciókról van szó. A kínaiak kiskereskedelmi és vendéglátó ipari tevékenységet folytatnak, a románok és bosnyákok pedig főleg bányászként és földművesként találnak munkát. Az uniós országokból érkezők általában a saját vállalataik szerbiai kirendeltségeiben dolgoznak.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nehezítik a külföldiek szerbiai munkavállalását.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector