Startlaphoz Csatlakozz!

21 ezernél több magyar állampolgár folyamodott társadalombiztosítási kártyáért

Jelentősen nőtt a bevándorlás Nagy-Britanniában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 28. péntek, 09:32

A brit kormány bevándorlásellenes retorikája és intézkedései ellenére jelentősen nőtt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő külföldiek száma.

    A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett negyedéves becslése szerint a júniussal zárul tizenkét hónapban nettó 260 ezer új bevándorló érkezett Nagy-Britanniába. Az ONS az egy évvel korábbi azonos időszakban 182 ezer fős nettó bevándorlást mért.

    A teljes nettó növekményen belül statisztikailag szignifikáns mértékben, 45 ezerrel emelkedett az Európai Unió más országaiból érkezők száma. Ezt jelentős részben a Romániából és Bulgáriából áttelepülők számának növekedése okozta: az ONS becslése szerint ebből a két EU-tagállamból összesen 32 ezren érkeztek Nagy-Britanniába az egy évvel korábbi 18 ezer helyett.

    Januárban járt le a két országgal szemben London által érvényesített hétévi átmeneti bevándorlási korlátozás.

    A statisztikai hivatal 39 oldalas csütörtöki elemzéséből ugyanakkor közvetve az tűnik ki, hogy a Nagy-Britanniában újonnan munkát vállaló magyarok száma csökkenhetett éves összevetésben. Az ONS-jelentés a Magyarországról érkezők konkrét létszámbecslésére nem tér ki, de azt kimutatja, hogy a szeptemberrel zárult tizenkét hónapban 21 ezernél valamivel több magyar állampolgár folyamodott társadalombiztosítási kártyáért Nagy-Britanniában az egy évvel korábbi azonos időszakban regisztrált 26 ezer után.

    A bevándorlók számának jelentős növekedését mutató új statisztikák a lehető legrosszabbkor jöttek a konzervatív-liberális brit kormánykoalíciónak. David Cameron miniszterelnök azt ígérte, hogy a jelenlegi parlamenti időszakban több százezerről évi néhány tízezerre szorítja le a bevándorlók számát, ám a most mért nettó bevándorlás 16 ezerrel még meg is haladja a 2010-es előző választások idején mért szintet, és Nagy-Britanniában nem egészen fél év múlva tartják az újabb parlamenti választásokat.

    Ráadásul az utóbbi hónapok időközi népképviseleti választásain komoly mértékben előretört a korábban sokak által szélsőséges kispártként számon tartott UKIP, vagyis az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja, amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból és az EU-társállamokból érkezők szabad munkavállalásának megszüntetése.

    A UKIP térhódítása nyomán a kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki  Munkáspárt egyaránt egyre élesebb retorikával követeli Brüsszeltől az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak jelentős szigorítását. Az utóbbi hetekben több vezető konzervatív párti tisztviselő - köztük Cameron is - egyenes utalásokat tett arra, hogy ha ezt nem sikerül elérni, akkor Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-tagállam - kiléphet az EU-ból.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jelentősen nőtt a bevándorlás Nagy-Britanniában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector