Startlaphoz Csatlakozz!

Náluk a munkaidőnek csak kezdete van, vége viszont nincs

Senki sem védi meg Lázártól a dolgozókat?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 28. péntek, 17:14

Akár állami intézményekben is ellenőrizhetné a törvényes munkaidő betartását a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága. Amit talán meg is kellene tennie, hiszen maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ki, hogy náluk a munkaidőnek csak kezdete van, vége viszont nincs. Aki náluk dolgozik – tette hozzá –, annak tudnia kell, hogy ott „elsősorban szolgálatot és nem munkát vállal” – írja a Népszabadság.

   A Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, hogy tízórás munkarendre állhat át a Miniszterelnökség után több minisztérium, illetve háttérintézmény is. Lázár János ezt nem cáfolta, hanem még rá is tett egy lapáttal: „ha kell, akkor nem napi 10, hanem 12 órán át” dolgoznak azon, hogy „Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen”.
 
   Nem árt leszögezni, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény hatálya kiterjed valamennyi állami és magánfoglalkoztatóra. A hivatal területi szerveinek – vagyis a kormányhivatalokon belül működő munkaügyi felügyelőségeknek – pedig egyebek mellett „a munka- és pihenőidőre, a munkaviszonyra vonatkozó szabályban előírt rendelkezések” betartását is vizsgálnia kell.
 
   A közszolgálati tisztviselőkről szóló törtvény ezzel kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: a kormánytisztviselők esetében a „teljes napi munkaidő napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő). A munkaidő heti negyven óra, hétfőtől csütörtökig 8 órától 16.30-ig, pénteken 8-tól 14 óráig tart (általános munkarend)”. Ettől kivételesen el lehet térni – általános és határozatlan ideig tartó túlmunkát elrendelni viszont jogellenes –, de nagyobb időszak átlagában a heti negyvenórás átlagnak ki kell jönnie, különben a túlmunkát ki kell fizetni.
 
   Tehát lenne mit ellenőriznie a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak, és nem csak a Miniszterelnökségen. Számos más helyen szintén bevett gyakorlat ugyanis, hogy a munkaidő nem ér véget fél ötkor. Mindezek okán írásban kérdeztük a hivataltól, hogy az államigazgatási szervek esetében is folytatnak-e rendszeres munkaügyi vizsgálatot, de lapzártánkig nem kaptunk választ.
 
   A hatályos szabályozás szerint a felügyelőségek hivatalból, illetve panasz vagy közérdekű bejelentés alapján járhatnak el. Így nincs akadálya annak, hogy a hatóság maga intézkedjék. Lázár keddi – önfeljelentéssel felérő – közleményét viszont tekinthetik akár közérdekű bejelentésnek is. Azt azonban, hogy kezdenek-e ezzel valamit, nem sikerült megtudnunk.
 
  Munkaügyi kérdésekben járatos forrásunk egyébként azt állította, hogy állami hivatalokban nemigen szoktak ellenőrzést tartani. Valószínű, hogy ezzel a gyakorlattal nem most fognak szakítani, hiszen a napokban került nyilvánosságra a hír: megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal. Így egyelőre azt sem tudni, hogy a kormányhivatalok munkaügyi felügyelőségei felett mely tárca vagy országos hatáskörű szerv gyakorolja majd a szakmai felügyeletet. Az viszont bizonyos, hogy Lázár területi közigazgatásért felelős államtitkára látja el „a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének irányítását”.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Senki sem védi meg Lázártól a dolgozókat?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector