Startlaphoz Csatlakozz!

A portfóliójukat feltöltők 2016-tól kerülhetnek pedagógus II. kategóriába

Szóbeli vizsgát is tesznek a tanárok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 01. hétfő, 12:07

Néhány napjuk van még a minősítési eljárásban résztvevő pedagógusoknak arra, hogy elkészítsék és legkésőbb hétfő estig feltöltsék portfóliójukat. Ők 2016. január 1-jétől kerülhetnek Pedagógus II. fokozatba – írja a Magyar Hírlap.

  A jövő évi pedagógus-minősítési eljárásra azok jelentkezhettek, akik legalább nyolcéves szakmai gyakorlattal és szakvizsgával rendelkeznek, vagy nincs ugyan szakvizsgájuk, de már legalább harminc évet a pályán töltöttek. Ehhez a pedagógusoknak a szakmai munkájukat bemutató portfóliót kell összeállítaniuk és feltölteniük az erre a célra létrehozott elektronikus felületre. Ennek határidejét egy nappal kitolták, így december 1-jén, hétfőn 23 óráig lehet véglegesíteni a dokumentumcsomagot. 

   A portfólióban szerepelnie kell a szakmai önéletrajznak és a pedagógust foglalkoztató intézmény bemutatásának. Összefüggő írásban be kell mutatni a szakmai életutat, annak állomásait és a további szakmai terveket. Tartalmaznia kell a portfóliónak egy vagy legfeljebb két tematikus tervet, amely egy tanulási-tanítási egység vagy téma menetét mutatja be, ehhez kapcsolódóan pedig hat óra vagy foglalkozás részletes ütemtervét. Csatolni kell egy vagy két csoportprofilt, amely a dokumentált órákon jelen lévő csoportot mutatja be, valamint hospitálási naplót és esetleírásokat, amelyek egy-egy pedagógiai probléma megoldását tárgyalják. Szükség van továbbá négy-hat szabadon választható dokumentumra is, és fontos szempont, hogy a nevelő-oktató munka dokumentumaihoz reflexiókat is csatolni kell. A dokumentumgyűjteményt egyórás szóbeli vizsgán kell majd megvédeni – az ezen megfelelt pedagógusok 2016. január 1-jétől kerülnek át a II. fokozatba és kapják meg az ezzel járó, kiemeltebb fizetést.

  
  A 2013 szeptembere és 2014 január­ja között munkába állt, gyakornoki státusú pályakezdőknek kötelező volt jelentkezni a minősítésre. Erre a Pedagógus I. státusba kerüléshez van szükségük, amelybe akkor sorolják át őket, ha a minősítővizsgán legalább hatvanszázalékos eredményt érnek el.
 
Újabb javaslatok a köznevelési törvényhez

   Több ponton is változtatnának kormánypárti képviselők az ezen a héten az Országgyűlésben napirendre került nemzeti köznevelési törvény módosításán. Az egyik fideszes javaslat szerint a törvény szellemiségével, a köznevelési feladatok közszolgálatként történő felfogásával és definiálásával nincs összhangban az, hogy gazdasági társaságok is nyújthassanak pedagógiai-szakmai szolgáltatást, ezért ezt a lehetőséget törölné. Egy másik indítvány elhatárolná a feladatokat, egyértelműsítve, hogy a működtető dolga a köznevelési feladatellátáshoz szükséges ingó- és ingatlanvagyon (például épület, udvar, konyha) működtetése, míg a fenntartó felel azon ingóvagyonért (bútorzat, taneszközök), amelyek közvetlenül a köznevelési tevékenységhez kapcsolódnak. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Ikotity István LMP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában felhívta a figyelmet arra hogy az állam által átvett kiadók tankönyveinek ára átlagosan tizenöt százalékkal csökkent az előző évhez képest.
 
Profiltisztítás

   Egyetért a felsőoktatás profiltisztításával a Professzorok Batthyány Köre, de irreálisnak tartja, hogy az ágazat 2030-ra képes legyen külső források bevonásával finanszírozni magát. Közölték, alapkutatásokat nem lehet megrendelésekkel irányítani, és ahhoz, hogy a végzettek ne csak értékes munkavállalók, hanem a társadalom széles látókörű tagjai legyenek, támogatni kell a humán- és társadalomtudományokat. Elhibázott lenne szerintük a felsőoktatást minden szinten piaci alapon működőként kezelni.
 
Forrás: Magyar Hírlap

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szóbeli vizsgát is tesznek a tanárok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector