Startlaphoz Csatlakozz!

Nem várható jelentős minimálbér-emelés jövőre

A szakszervezetekkel is harcol a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 05. péntek, 10:57

A jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások megkezdődtek a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók között. A költségvetés és az adótörvények ismeretében a kormány már lényegében eldöntötte a kérdést, és ez alapján nem várható jelentős emelés jövőre – írja a stop.hu.

  A 2015. évi bértárgyalások kapcsán a szakszervezeti oldal azt hangsúlyozza, hogy a dolgozói szegénység olyan mértéket öltött, amelyet csak radikális lépésekkel lehet kezelni. Korábbi számítások szerint kb. egy millió ember keres a létminimum összegénél is kevesebbet. Azaz a nettó jövedelme annyira sem elegendő, hogyha egyedül élne, akkor a KSH szerint számított létfenntartás költségeit fedezni tudja.A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Liga felvetése szerint középtávon (3-4 éven belül) a minimálbér nettó értékének el kellene érnie a létminimum összegét. Ez alapján 2018-ig minden évben átlag 10%-kal kellene növekednie a legkisebb bér nettó összegének. Amennyiben összehasonlítjuk a környező országokkal a magyar adatokat, akkor az látszik, a gazdasági válság okozta társadalmi sokkra egészen más választ adtunk, mint, amit a versenytársaink.

   A gazdasági válság kitörésekor a magyar minimálbér nettó összege 56190 forint volt havonta, ez hat év alatt mindössze 18%-kal nőtt. Mindez úgy történt, hogy a minimálbér bruttó értéke 47%-kal. Azaz a legkisebb keresetűek esetében az egykulcsos adórendszer hatására (kivezették az adókedvezményeket) az adó és járulékbevételek többszörösével nőttek, mint a dolgozóknak járó bér.

  Magyarország versenytársaihoz képest mindenképpen váratlan és unortodox lépés volt ez, amelynek hatása folyamatosan érződik a bérrendszerben. Az adatok azt mutatják, hogy miközben a vizsgált országok közül a negyedik helyen állunk a bruttó minimálbér növekedésében, addig a nettó értéket nézve már csak Csehország áll rosszabbul nálunk.

  Érdemes azt is megnézni, hogy mit is jelent a minimálbér összege a szegénységi mutatókhoz viszonyítva. Mivel az Európai Unió nem a létminimumot használja a társadalmi szegénység mérésére, hanem a szegénységi küszöböt, ezért ehhez viszonyítottuk a környező országokban és Magyarországon alkalmazott minimálbért.

  2008-ban a magyar nettó minimálbér 1,6%-kal haladta meg a szegénységi küszöböt, és ezzel a vizsgált nyolc ország közül a harmadik helyen álltunk. 2014-re ez az arányszám 1,5%-ra csökkent, és már két hellyel hátrébb csúsztunk a listán. Ami ennél szembetűnőbb, az a változás dinamikája. Csak Csehország és Szlovákia bánt rosszabbul a legkisebb keresetű dolgozóival, mint Magyarország. Míg nálunk lényegében a szegénységi küszöb határán van a minimálbér, és onnan hat év alatt nem tudott elmozdulni, addig a horvátok, szlovének és a lengyelek jelentős javulást tudtak elérni.

  Magyarországon a jövő évi adótörvények és a költségvetés ismeretben 3,4-4,4%-os minimálbéremelésre lehet számítani. Amennyiben valóban csak ekkora lesz a növekedés, akkor Csehország és Szlovákia is javít a hozzánk képesti pozícióján, mivel mindkét országban 8% körüli lesz a minimálbér emelésének mértéke.

  Nem nehéz észrevenni, hogy a kormány tudatosan választotta azt az utat, hogy az alacsonykeresetűek bérét igyekszik lent tartani, és nem enged egy dinamikus felzárkózást. Emögötti illúzió az, hogy vonzóbb lesz Magyarország a befektetők számára, az olcsó munkaerő. Ugyanakkor érezhetően ez a politika nem működik, illetve nem is feltétlenül lenne helyes irány, ha a szakképzettséget nem igénylő (nem feltétlenül szakképzetlen emberek, lásd közmunka) "összeszerelő" üzemek jönnének létre. Ez ugyanis az egész magyar bérrendszert mélyre nyomja, és egyre távolabb kerülünk a minimálbér kapcsán a létminimumtól.

  Az idei évi bértárgyalások jelentős kérdése, hogy a szakszervezetek megpróbálják-e kimozdítani a kormányt ebből az álláspontjából, és kikényszerítenek egy többéves bérmegállapodást, aminek a vége az, hogy Magyarországon a minimálbér összege a létminimummal lesz egyenlő.

  A szakszervezetek számára a másik választási lehetőség, hogy az előző évekhez hasonlóan belemennek egy pártized százalékokról szóló alkuba, amelynek a végén a kormány fel tudja mutatni, hogy a társadalmi partnerekkel képes volt megállapodni.
 
Forrás: stop.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A szakszervezetekkel is harcol a kormány.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector