Startlaphoz Csatlakozz!

Társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznék a munkaadókat

Díjazzák az anyukákat visszafogadó munkahelyeket

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 05. péntek, 11:30

Társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznék a munkaadókat a „Visszafogadó Munkahely" díjjal, amire azok a cégek pályázhatnak, akik a GYES, GYED, GYET után visszafogadták korábbi munkatársukat – írja HVG.

   A pályázat célja, hogy bemutassák azokat a munkahelyeket, amelyekről hitelesen megállapítható, hogy fontos számukra a GYES-ről, GYED-ről, GYET-ről visszatérő munkavállalók újbóli foglalkoztatása, és megadják a lehetőséget, hogy a korábban jól bevált kollégák a gyermekvállalást követően ott folytathassák pályafutásukat, ahol abbahagyták.  A szervezők reményei szerint, az így megosztott tapasztalatok más vállalatokat is társadalmi felelősségvállalásra ösztönözhetnek, hogy segítsék az anyák munkába való visszatérését.
 
   Nevezni azok tudnak, akik már büszkélkedhetnek olyan munkatárssal, akit visszafogadtak, és az ő történetének megosztásával vehetnek részt a pályázatban. A nevezett történetekbe érdemes beírni minden olyan példát, amelyeknél a részmunkaidő, rugalmas- vagy távmunka, vagy akár job-sharing megoldás kitűnően működött, mert ez plusz pontot jelent az elbírálásnál, nem beszélve arról, hogy inspirációt jelent más vállalatoknak. A JÓL-LÉT Alapítvány és partnerei, a NÓRA-HÁLÓZAT tagjai által közösen meghirdetett pályázatra december 18-ig várják a nevezőket.
 
   A szervezők a díjat egy presztízsértékű megbecsülésnek szánják, amely az álláshirdetésekben, a munkáltatói kommunikációban megjeleníthető értékként vonzóbbá teheti a munkáltató céget.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Díjazzák az anyukákat visszafogadó munkahelyeket.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector