Startlaphoz Csatlakozz!

150 ezer forint havonta

Az országos átlag kétharmadát keresik a Nógrád megyei munkavállalók

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 05. péntek, 15:11

Nagyjából havi 150 ezer forintot kerestek tavaly a Nógrád megyei munkavállalók, ez az országos átlag kétharmada - olvasható a megye 2013. évét gazdasági szempontból elemző kiadványban.

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nógrád Megyei Adóigazgatósága, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap által megjelentetett TOP 50 szerint a vendéglátásban és a kereskedelemben volt a legalacsonyabb az átlagjövedelem (fejenként évente egymillió 250 ezer, illetve egymillió 522 ezer). Megyei viszonylatban a vegyipari vállalkozások alkalmazottai kapták a legmagasabb átlagbért, évi 3 millió 535 ezer forintot, ami már az országos átlagot is túlszárnyalta, közel másfélszeresével. 

    Hozzáteszik: a nemzetgazdasági átlag közelében ezen kívül csak a kohászat dolgozói kerestek. Az élelmiszeriparban szinte forintra pontosan annyiért dolgoztak, mint 2012-ben, a gépiparban pedig csökkent az átlagkereset.

    Az idén kilencedik alkalommal megjelent TOP 50-ből kiderül: a 3626 nógrádi társas vállalkozásból 109 cégben rendelkeztek részesedéssel külföldi befektetők, jellemzően a gépiparban, a kohászatban és a vegyiparban. A külföldi érdekeltségű cégek 3425 embert alkalmaztak, a megyei összlétszám 18,3 százalékát.

    Tavaly 18 692 ember dolgozott a megyében, a munkanélküliségi ráta meghaladta a 15 százalékot.

    A kiadvány adatai szerint a gazdálkodó szervezetek 98,2 százalékát a többnyire hazai tulajdonosi körrel rendelkező mikrovállalkozások jelentették Nógrádban, a megyében 56 közép- és 11 nagyvállalkozás működött. A legnagyobb foglalkoztatók a legfeljebb 49 főt alkalmazó társaságok voltak. 

    Nógrád ötven legjelentősebb vállalkozása tavaly 3,5 százalékkal növelte eladásait, mint egy évvel korábban, így már átlépte a 200 milliárd forintos határt (200 milliárd 553 millió forint), az összes exportértékesítés több mint 90 százaléka az ötven kiemelt céghez kötődött. Ők foglalkoztatták az alkalmazotti létszám 44,4 százalékát, és az áfabefizetések 36,3 százaléka a kiemelt cégektől folyt be.

    A megyei TOP 50 nettó árbevétel alapján összeállított 2013. évi listáját a Delphi Thermal Hungary Kft. vezette 39 milliárd 540 millió forinttal, második volt a Palóc Nagykereskedelmi Kft. 24 milliárd 733 millió, harmadik a Mitsuba Automotiva Kft. 16 milliárd 618 millió forinttal.

    Az átlagos állományi létszám alapján éllovas a Palóc Nagykereskedelmi Kft. második a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság, harmadik a Delphi Hungary Kft.; a cégek 1447, 775, illetve 637 embert foglalkoztattak.

    A hozzáadott érték alapján is felállították a listát, itt a cégek sorrendje: Palóc Nagykereskedelmi Kft., Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság, és Salgglas Üvegipari Zrt.

    A TOP 50 című kiadvány arra is kitér, hogy az észak-magyarországi régióban közel 40 százalékkal maradt el az egy lakosra jutó GDP az országos átlagtól. A három megye közül a legjobban Heves teljesített a bruttó hazai termék kétharmadának megfelelő értékkel, míg Nógrád annak felét sem érte el. A megyék közötti rangsorban Borsod-Abaúj-Zemplén az utóbbi két évben a 17. helyen állt, Heves megye a 12. helyről lecsúszott a 14. helyre, és Nógrád megye továbbra is az utolsó helyet foglalja el.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az országos átlag kétharmadát keresik a Nógrád megyei munkavállalók.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector