Startlaphoz Csatlakozz!

A fiatalok jelentős része Budapesten és környékén keresi a lehetőségeket

Kétszáz fiatal válhat segítséggel vállalkozóvá a közép-magyarországi régióban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 05. péntek, 16:33

Kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretében - a támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek Budapesten.

    A fiatalok jelentős része Budapesten és környékén keresi a lehetőségeket. Ezért döntött úgy a kormányzat, hogy hazai forrásból programot írnak ki a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására a központi régióban, mert itt nem lehet uniós forrást felhasználni erre a célra - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) programjának záró rendezvényén.

    Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozásokban dolgoznak a legtöbben Magyarországon, ezért a foglalkoztatásban erre a területre koncentrálva lehet érdemi eredményt elérni, és ezen belül meghatározó a fiatal vállalkozók támogatása.

    A 800 millió forint keretű programba 3300-an próbáltak bekerülni, a 200 nyertes üzleti tervet többlépcsős folyamat eredményeként választották ki - ismertette Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója.

    Czomba Sándor felidézte, hogy míg 2010 áprilisában 3 millió 750 ezren dolgoztak Magyarországon, a legutóbbi statisztikák alapján már 4 millió 180 ezren. A munkanélküliségi ráta négy év alatt 12 százalékról 7,1 százalékra csökkent. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy az ország egyes területei között jelentősek a különbségek.

    Az államtitkár kiemelte, hogy különösen nehéz helyzetben vannak a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a szakképzetlenek.

    Az adatokat ismertetve elmondta: 2008-2009-ben 30 százalék körül volt a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája. Ez jelenleg 19,3 százalék, a folyamatok tehát kedvezőek, de fontos, hogy a lehetőségeket teremtsenek azok számára, akik az országhatáron belül akarnak boldogulni - tette hozzá.

    A fiatalok munkanélküliségével kapcsolatos problémákat az Európai Unió is érzékeli, ezért ifjúsági garanciaprogramot indított - hívta fel a figyelmet Czomba Sándor. 

    A program október elején Magyarországon is elindult. A regisztrált munkanélküli fiatalokat megkeresik a munkaügyi kirendeltségek, elsőként 2016 közepéig azokat, akik már hat hónapnál régebben vannak regisztrálva - közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy őket személyre szabott, egyéni tervekkel próbálják meg támogatni.

    A programra a konvergencia régiókban 36 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 36-40 ezer fiatalt szeretnének segíteni - mondta.

    Az államtitkár beszélt arról is, hogy a konvergencia régiókban elindult egy program a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására, ennek keretében eddig 1210 új vállalkozás jött létre.

    Czomba Sándor elmondta: a következő években az ifjúsági garancia program keretén belül a konvergencia régiókban 4 milliárd forint, a közép-magyarországi régióban 1 milliárd forint nagyságrendben tervezik a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatását.

    Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója az eredményhirdetésen elmondta: a 200 nyertes kiválasztásánál a fő szempont volt, hogy a tudáson és az innováción alapuló, exportképes termékeket előállító, a hazai kis- és középvállalkozásoknak szolgáltatást nyújtó jelentkezőket támogassák.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kétszáz fiatal válhat segítséggel vállalkozóvá a közép-magyarországi régióban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector