Startlaphoz Csatlakozz!

Vállalkozók Napja

Varga: a hazai kkv-k kétmillió embernek biztosítanak munkahelyet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 06. szombat, 10:23

A hazai kis- és középvállalkozások fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, mintegy 2 millió embernek biztosítanak munkahelyet, a munkavállalók 73 százalékát foglalkoztatják - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók Napja rendezvényén.

    A VOSZ az idén tizenhatodik alkalommal rendezte meg hagyományos év végi ünnepségét, a Vállalkozók Napját, amelyen az ország minden megyéjéből mintegy 600 vállalkozó vett részt. 

    Varga Mihály úgy vélte, hogy a szektor teljesítményének növekedésére európai összevetésben Magyarországon vannak a legjobb kilátások.

    Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke az ünnepség zárszavában megköszönte a vállalkozások munkáját, szavai szerint Magyarország az ő vállukon emelkedhet fel, a társadalom anyagi alapját a vállalatok teremtik meg.

    A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a szektor növekedése a hazai gazdaság teljesítményében már most is látszik, és emlékeztetett arra, hogy a kormány kiemelt területként kezeli a kis- és középvállalkozások fejlesztését, különböző hitelprogramokkal, az uniós források gazdaságfejlesztésre koncentrálásával a növekedésüket kívánják elősegíteni, ösztönözni.

    Elemzők szerint a következő években Közép-Európa lehet az Európai Unió növekedési motorja - mondta a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy Magyarország ennek a középpontjában legyen. Ehhez négy feltételt - stabil politikai rendszert, szilárd pénzügyi rendszert, biztos alapokon álló bankrendszert, szigorú költségvetési politikát - kell teljesíteni. Ha ez a négy feltét teljesül, Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy a következő években gazdasági növekedésben az élmezőnyéhez tartozzon - mondta Varga Mihály.

    A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy a magyar kormány tekintettel volt a VOSZ 2010-ben megfogalmazott feltételeire, azaz versenyképesebbé vált az adórendszer, a magyar kis- és középvállalkozások tőke- és kamattámogatás mellett tudnak fejleszteni, a kormány a termelést támogatja, a közbeszerzésben a magyar vállalatok szerepet kapnak, az uniós támogatásokból a hazai kkv-szektor 50 százalék felett részesednek. A kormány szerint csak akkor érdemes a közös valutához csatlakozni, ha az a magyar gazdaság növekedését erősíti - tette hozzá Varga Mihály.

    Varga Mihály beszélt arról is, hogy az új kormány megalakulásával nem változtak a legfontosabb szempontok, továbbra is a munkahelyteremtés, a családok megerősítése, a gazdaság élénkítése a szerepel a középpontban.

    Ádám Imre, a VOSZ soros elnöke köszöntőjében méltatta a VOSZ  szolgáltatói tevékenységét, köztük a Széchenyi Kártya működtetését, illetve a szövetség kultúra iránti elhivatottságát, amely a megyei Príma-elismerésekben is látható.

    A szövetség soros elnöke elmondta, hogy a VOSZ partnerként tekint a kormányra, a szövetség támogatja a beruházást, a kutatás-fejlesztést, innovációt erősítő kormányzati elképzeléseket.

    A Vállalkozók Napja ünnepségen a vállalkozók kiemelkedő munkájának elismeréseként kitüntetéseket adtak át.

    Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Harmati László, az Eger-Park Hotel Kft. ügyvezető igazgatója és Várlaki Imre, a Folpress Nyomda Kft. tulajdonosa.

    Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült Báder Antal, a Báder Fogadó tulajdonos üzletvezetője, Nagy Zoltán, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese.

    Magyar Gazdaságért Díj kitüntetést vett át Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője, Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Presto Lady Kft. ügyvezető igazgatója, Lovas Dániel, a Kecskeméti Lapok újságírója, szerkesztője, Erzse Tibor, a Munkaügyi Fórum Kft. ügyvezető igazgatója, Fabó István, a Körös-Aqua Tervezési, beruházási és kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Mayer Zsolt Péter, a Mayerstone Kft. ügyvezető igazgatója, bányatulajdonos, Molnár Alajosné, a Mestermű Építő és Szerelő Kft. cégvezetője, Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Rácz István, a Vasi Full-Táv Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Szárnyas János, a Kolorit Festékház Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Szűcs Péter -VOSZ-BESZ Zrt. vezérigazgatója, Vida Péter, a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet elnöke.

    Miniszteri Elismerő Oklevelet vett át Nádor Péter, a VOSZ budapesti irodavezetője.

    Az Év Vállalkozója elismerésben 77-en részesültek.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Varga: a hazai kkv-k kétmillió embernek biztosítanak munkahelyet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector