Startlaphoz Csatlakozz!

„Tele a puttonyunk!”

Közszolgálati dolgozók tüntettek Budapesten

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 07. vasárnap, 06:56

 „Tele a puttonyunk!” jelmondattal, mintegy 200 közszolgálati dolgozó tartott demonstrációt többek között béremelést követelve szombaton Budapesten a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium szomszédságában.

    A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól.

    A tüntetők, jelképesen „virgácsot” küldtek a kormánynak, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozóknak 2008 óta egyharmadával csökkent a reálkeresete és a 2015-ös költségvetésben sem szerepel béremelés.

    Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a bérrendezések elmaradása miatt veszélybe került a teljes magyar közszolgálat. Úgy vélekedett: azért jelentek meg csak néhány százan a demonstráción, mert mindenki félti az állását, attól fél, ha a jogaiért kimegy az utcára ott is marad. Azt mondta, hogy a teljes közszolgálati szférában követelik az életpályamodell bevezetését, amelynek nyomán 2017-re legalább a 2008-as fizetések reálértékét elérhetné a közszolgálati dolgozók jövedelme.

    Bárdos Judit, a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a munkáltató olyan „biorobotokká” nevelte a dolgozókat, akik a munkahelyen nem mernek beszélni, kérdezni és véleményt mondani.

    Földiák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szégyennek nevezte, hogy 20 éves munkaviszony után, felsőfokú végzettséggel a bérminimumot, vagyis havi 87 ezer forintot viszi haza a munkatársak zöme.

    Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke arról beszélt, hogy Magyarország csak a bérek lemaradásában éllovas, de minden másban sereghajtó.

    Sebes József, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségi Tanácsának tagja azt követelte, hogy a cafeteria összege érje el a versenyszféra színvonalát és szüntessék be a közszolgálatban a törvénytelen túlóráztatást, illetve töröljék el a bizalomvesztés jogintézményét.

    Ferenc Norbert szociális munkás pedig úgy fogalmazott, hogy a „hivatásból szívatás lett”. Ennek pedig az az eredménye, hogy a fiatal diplomások gazdasági menekültként külföldön keresik a boldogulást.

    A demonstráció résztvevői a Mikulás-nap alkalmából egy puttonyba helyezték el a követeléseiket, amelyet elküldtek a kormánynak.
     

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Közszolgálati dolgozók tüntettek Budapesten.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector