Startlaphoz Csatlakozz!

Leszűkített mozgástér

Bértárgyalások behúzott fékkel

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 08. hétfő, 09:46

Soha még ilyen későn nem kezdődtek meg a bértárgyalások, illetve a 2015-ös jövedelemről szóló egyeztetések. Ráadásul példátlan módon előbb fogadta el a parlament az adótörvényeket, s csak az után hívta össze a kormány az érdekvédelmi és szakmai szervezeteket, ezzel alaposan leszűkítve mozgásterüket. Információink szerint holnap újabb tárgyalási forduló következik.

  Példátlan, hogy ilyen későn kezdődjenek a bértárgyalások, ráadásul úgy, hogy már túl vagyunk az adótörvények elfogadásán - fakadt ki a Népszavának Pataki Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke. A pénteki tárgyalások után kedden folytatódhatnak az egyeztetések a gazdasági tárcánál a 2015-ös bér-, illetve jövedelem emelésről, de akár eredménytelenül is véget érhetnek, ha nem sikerül a munkavállalók és a munkaadók képviselőinek megegyezniük.
 
  Pataki szerint a legnagyobb gondot változatlanul az egykulcsos szja be-, illetve az adójóváírás kivezetése okozza. Mindkettő az alacsony jövedelműeket hozta még hátrányosabb helyzetbe. A szakszervezetek szándékai szerint a hosszabb távú megegyezésnek része lett volna az adórendszer áttekintése a munkáltatókat terhelő adók és járulékterhek figyelembevételével. Erre az idén, először az utóbbi negyedszázadban, nem adott lehetőséget a kormány, hiszen az adótörvényekkel már korlátozta a munkaadók és munkavállalók mozgásterét, miközben „elegánsan” félreállt, hogy majd akkor száll be újra, ha a felek egyezségre jutottak.
 
  Pataki a pénteki egyeztetés után lapunknak megjegyezte, a megbeszélésen a kormányoldal képviselőjétől azt várták, hogy valamilyen ésszerű javaslattal áll elő, hogy a munkáltatók gondjain enyhítsen. Mindössze arra futotta, hogy a munkaerő-piaci alapból esetleg el lehetne különíteni valamennyit pályázatokra. Egy szakértő azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly 11 ágazatra meghirdetett 10 milliárd forintos bértámogatási keretből alig több mint 1 milliárdra pályáztak a cégek az előírások bonyolultsága és egyéb okok miatt. Valószínűleg egy ehhez hasonló akció most sem hozna megoldást.
 
  A bértárgyalásokon három tételről esett szó: a minimálbérről, a garantált bérminimumról és az átlagkereset ajánlásról - mondta Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Népszavának megjegyezte, a két előbbiben talán a legérintettebb az a kereskedelmi ágazat, amelyet a kormány most éppen kivéreztet. A szakember hozzátette, a kereskedelemben 530 ezren dolgoznak, s 380 ezer az alkalmazott. Az utóbbiak csaknem harmada, több mint százezer ember a minimálbérért, 66 483 forintért dolgozik. A közszférában ugyancsak legalább 150-200 ezren visznek haza minimálbért. Az egy személyre számított létminimum a KSH szerint nagyjából 87 ezer forint. A munkáltatók egyetértenek a munkavállalókkal abban, hogy közelíteni kellene a minimálbéreket a létminimumhoz, de jószerivel gúzsba kötve táncolnak az adótörvények és a sorjázó büntető adók miatt, hívják bár másként azokat.
 
   Dávid Ferenc úgy vélte, a bér függő változó, s alapvetően a gazdaság teljesítményétől függ. A GDP jövőre a kormány szerint 2,5 százalékkal bővül, miközben az államadósság 80 százalék körüli. Évi 10-12 százalék körüli nettó bérfejlesztésre lenne szükség három éven át ahhoz, hogy a minimálbér beérje a létminimumot. Ezt a magyar gazdaság képtelen kitermelni. A szövetség főtitkára 2015-ben már 3,5-4 százalékos átlagbér-növekedést is örömmel üdvözölne. A költségvetésben 3,4 százalékos keresetnövekedéssel számol a kormány. Az inflációs előrejelzéseket beszámítva ez majdhogynem stagnálást jelent.
 
  A VOSZ álláspontja szerint egy infláció követő minimálbér és garantált bérminimum-emelés elfogadható lehet - említette lapunknak Dávid Ferenc. A kormányzat jövőre 1,8 százalékos, míg a jegybank 2,5 százalékos inflációra számít. Hogy efölötti emelésre is nyílik-e majd reális lehetőség, az az országgyűlés előtt fekvő gazdasággal kapcsolatos törvényjavaslatok elfogadásától is függ: mi lesz a kötelező vasárnapi zárva tartással, a két évig veszteséges vállalatok tevékenységének felfüggesztésével, ami a bedöntésükkel egyenlő. A képletet tovább bonyolítja, hogy éppen az adótörvények és az országgyűlés előtt fekvő újabb ágazati terhek miatt a szakértők már a 3 százalék körüli inflációt sem zárják ki.
 
  Pataki Péter a gazdasági minisztériumban Czomba Sándor, a gazdasági tárca illetékes államtitkára és a munkáltatók, munkavállalók bértárgyalását követően úgy látja, az álláspontok egyelőre nagyon messze vannak egymástól. A munkavállalók képviselői szeretnék, hogy egy négy éves ciklusban a minimálbérek elérjék a létminimum szintjét, ezért sem elfogadható a munkáltatók ajánlata az inflációkövető emelésről, hiszen az egyhelyben toporgást jelentene. A szakszervezetek ragaszkodnak a reáljövedelmek növekedéséhez is. Bár a munkavállalók nagyjából megállapodtak abban a béremelési mértékben, amit még el tudnak fogadni, de ezt tárgyalástaktikai okokból Pataki Péter nem osztotta meg lapunkkal, annyit árult el, csak az infláció fölötti emelés jöhet szóba.
 
Megtartanák a korkedvezményt
 
   A korkedvezményes nyugdíjak is szóba kerültek a tárgyalásokon. Pataky Péter elmondta, a szakszervezetek kezdeményezték, hogy a kormány hosszabbítsa meg a mostani rendszert még egy évvel és kezdjenek tárgyalni egy új rendszerről. Ebben a kérdésben a vita nem a munkáltatókkal van - mondta. Hozzátette: a civilizált világban sehol nem fordul elő, hogy ne legyen korábbi nyugdíjazás az egészséget fokozottabban igénybe vevő munkakörökben.
 
Minimálbérek a régióban, euróban
Románia 140
Bulgária 190
Litvánia 290
Csehország 310
Lettország 320
Lettország 320
Magyarország 344
Szlovákia 350
Észtország 355
 
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Bértárgyalások behúzott fékkel.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector