Startlaphoz Csatlakozz!

Egyáltalán nem keresnek olyan jól, mint azt hiszik róluk

Felháborodtak a közszolgák

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 08. hétfő, 18:35

Egyáltalán nem keresnek olyan jól, mint azt hiszik róluk – áll a közleményükben. Van, akinek tíz éve változatlan a bére, miközben napi 9-10 órát dolgozik.
 
   „Örömmel hallgatjuk, olvassuk a közmédia folyamatos pozitív híreit, melyek szerint az elmúlt év átlagos bérnövekedése az öt százalékot is meghaladta” – áll a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének közleményében. Szerintük ezután joggal kérdezhetik, hogy a közszolgálatban dolgozók miért maradnak ki a béremelésekből, közülük egyesek már tíz éve.  Az állami és önkormányzati dolgozók egyre nagyobb hányada csúszik a megélhetési küszöb alá, pedig hosszú ideje napi 9-10 órát dolgoznak – írják.
 
   A közlemény kitér arra, hogy sokan hiszik azt, hogy az állami alkalmazottak stabil munkahelyen dolgoznak és jól keresnek. Ma már ebből semmi nem tapasztalható – vélik. Egy középfokú végzettségű kormánytisztviselő 41 évesen 90 ezer forintot keres, aminek reálértéke az elmúlt hat évben 30 százalékkal csökkent. „Ha a kormány szociálisan egy kicsit is érzékeny és valóban társnak tekinti a munkatársait, akkor nem tűrheti, hogy hűséges szolgá(ló)i nyomorogjanak” – írják, követelve, hogy a közszolgálat minden szektorában biztosítsa a kormány legalább a 2008-as reálkereseteket.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Felháborodtak a közszolgák.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector