Munka törvénykönyve
Végkielégítés: mi számít bele a jogosultsági időbe?
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 09. kedd, 17:34
Közzétéve: 2014. december 09. kedd, 17:34
Mikor nem számít bele a végkielégítésre jogosító időbe a munkabérrel nem díjazott időszaka a dolgozónak? Mi a szabály, ha a munkavállaló keresőképtelensége a munkáltatónak róható fel? A Piac&Profit összefoglalta a lényeget.
Felmondás esetén az egyik utolsó, de mindkét fél szempontjából nagyon fontos kérdés a végkielégítésé. A végkielégítés mértékét is szabályozza a Munka törvénykönyve. Lássuk, mitől függ, mennyi jár!
Az alapvető az, hogy a törvény szerint végkielégítés akkor jár a dolgozónak, ha az adott munkahelyen minimum három éve tart a munkaviszonya ami a felmondás időpontjában is érvényes. Nem jár végkielégítés annak, aki a felmondás időpontjában már nyugdíjas, vagy, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségügyi okkal összefüggő képessége, azaz amennyiben a felmondásra a munkavállaló adott okot – az azonnali hatályú felmondás esetén egyébként is számos dologra kell figyelni. (Közös megegyezés esetén a felek döntése számít. Itt olvashat erről bővebben.) A végkielégítést a munkáltató az utolsó munkában töltött napon köteles megfizetni.
Alapesetben a végkielégítés mértéke az alábbiak szerint alakul:
Munkáltatónál eltöltött minimum évek száma |
Végkielégítés összege (távolléti díjnak megfelelő összeg) |
3 év | egyhavi |
5 év | kéthavi |
10 év | háromhavi |
15 év | négyhavi |
20 év | öt havi |
25 év | hat havi |
Egyéb esetekben is elképzelhető azonban, hogy az alap végkielégítésnél kevesebbre lesz jogosult a munkavállaló.
A végkielégítésre való jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó időtartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg. Pontosabban nem számít bele a végkielégítésre jogosító időbe az az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó időszak, amikor a munkavállaló táppénzre jogosult. Amennyiben ugyanis a munkavállaló táppénzben részesül, munkabér nem fizethető ki részére.
Ez alól kivétel
a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint
a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartamát.
Más a helyzet, ha a munkavállaló egybefüggően mondjuk 31 napot keresőképtelen állományban van. A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot biztosít, mely alatt a munkavállaló a távolléti díj 70 százalékára, azaz munkabérre jogosult. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a munkavállaló az adott naptári évben egybefüggően 31 napot keresőképtelen volt, akkor is figyelembe kell venni ezt az időtartamot a végkielégítésre való jogosultság szempontjából, mivel ennek az egybefüggő 31 napos időtartamnak az első 15 napjára a munkavállaló a távolléti díj 70 százalékban, vagyis munkabérben részesült, és csak a fennmaradó 16 napra járt neki a táppénz.
Nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti
üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint
a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára.
Ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló például a veszélyeztetett várandósság miatt egybefüggően legalább 30 napot meghaladóan keresőképtelen, úgy ezt az időszakot a munkáltatónak nem kell a végkielégítésre való jogosultság szempontjából figyelembe vennie, hiszen ebben az időtartamban a munkavállaló táppénzre jogosult, de távolléti díjra, azaz munkabérre nem.
A munkavállaló részére az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség esetén betegszabadság az irányadó törvényi rendelkezések alapján nem adható ki, így a munkavállaló az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség időtartama alatt munkabérre sem lesz jogosult. Előfordulhat, hogy az üzemi baleset kapcsán megállapítható munkáltatói felelősség ellenére a munkavállalónak munkaviszonya megszüntetéskor egyáltalán nem, vagy csak kevesebb végkielégítést kell fizetnünk, mert az üzemi balesetből eredő, egybefüggően 30 napot meghaladó keresőképtelenség időtartamát – a munkabérre való jogosultság híján – nem kell figyelembe vennünk. Ezen a helyzeten az sem változtat, hogy az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség a munkáltató mulasztására vagy jogellenes magatartására vezethető vissza.
Forrás: Piac&Profit