Startlaphoz Csatlakozz!

Elérhetők az alkalmazottak a munkaidőn túl is

Beköltözik a munka világa az emberek szabadidejébe

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 11. csütörtök, 10:36

A családdal együtt töltött időt, a pihenést és végső soron az alkalmazottak egészségét is veszélyezteti, hogy a munkáltatók a modern telekommunikációs technológiák – email-ek és sms-ek – segítségével könnyedén elérik, és keresik is beosztottjaikat munkaidőn kívül – állítja a Magyar Nemzet által megkérdezett pszichológus.

   A huszonegyedik században a telekommunikációs technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhetően egyre inkább beköltözik a munka világa az emberek szabadidejébe – állítják többen a szakemberek közül. Az okostelefonok és a szélessávú internet korában szinte bármikor elérhető egy munkavállaló, a munkáltatók pedig rengeteg esetben bőven a munkaidő lejárta után – vagy éppen az előtt – teszik fel nekik kérdéseiket, adnak ki feladatot. A munkaidő ilyesfajta kitolódásának még kevés mérhető hatása van, ám többek állítása szerint a jelenség erős kifáradást, és ezzel kapcsolatos betegségeket is okozhat a munkavállalóknál.
 
  Sipos Sándor HR tanácsadó, tréner, munka- és szervezetpszichológus, a shapeHR tulajdonosa lapunknak elmondta: a hagyományos munkaidőn kívüli készenlétre vonatkozó elvárás multinacionális tulajdonú vagy ilyen típusú, teljesítményorientált munkakultúrával rendelkező cégek esetén jellemző leginkább. Mint mondta, vannak vezetők, akik explicit módon elvárják a munkaidőn kívüli reagálást, vannak, akik csak utalnak erre a folyamatos sürgetés és utalgatások révén, és vannak, akik kifejezetten jelzik, hogy nem várják el a beosztottaiktól, hogy munkaidőn kívül dolgozzanak, még akkor is, ha a vezető maga ezt meg is teszi.
 
   Ugyanakkor gyakran az is megfigyelhető, hogy noha nem feltétlenül elvárás a munkaidőn kívüli e-mail-olvasás és megválaszolás, a munkavállaló mégsem „bírja ki”, hogy ne nézze meg, hogy mi az a sürgős e-mail, amit éjszaka kapott. Furdalja a kíváncsiság, hogy ki dolgozik még ilyenkor és mi sürgőset küldhetett neki. Ha pedig megnézte, már kész a baj: hiába reagálhatna másnap is, ha addig ott motoszkál a fejében a probléma, amiről már tud.
 
  Sipos fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nemcsak cégek, de ugyanannál a cégnél dolgozó vezetők és munkatársak körében is óriási különbségek vannak az elvárások, illetve az azoknak való megfelelés terén. Vannak beosztottak, akik vélt vagy valós félelmeik miatt munkaidőn kívül is elérhetők, mert azt hiszik – vagy tényleg így van –, hogy ez az elvárás. Vannak ugyanakkor sokkal tudatosabbak, akik meghúzzák a határokat: nem reagálnak az e-mailekre munkaidőn kívül, és a telefont is csak kivételes esetben – például a közvetlen vezetőjüknek – veszik fel. Sipos szerint az ezzel kapcsolatos félelmek a legtöbbször alaptalanok: a Munka Törvénykönyve nem teszi lehetővé, hogy valakit emiatt hátrány érjen, és ezzel a cégek, a vezetők is tisztában vannak. Mint mondta, ritka az olyan vezető, aki ennek ellenére nyomást gyakorol azokra beosztottaira, akik nem hajlandók munkaidőn kívül dolgozni.
 
   A szakember azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a rugalmas munkaidő nem ördögtől való, okos, fegyelmezett és tudatos felhasználása mind a munkavállalónak, mint a munkáltatónak előnyös. A modern technika pozitív hatásai közül kiemelte, hogy az otthonról elérhető e-mail és céges telefon éppen a rugalmas munkaidőt segíti, ami pedig nagyon sok embernek vágya és segítség az életszervezésében.
 
   A lapunk által megkérdezett pszichológus a jelenséget egyértelműen károsnak tartja. Takács Ildikó, a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pszichológia és Ergonómia Tanszékének vezetője elmondta: a munkáltatótól kapott esti-éjszakai üzenetek azt eredményezik, hogy egyfajta függőség, kényszer uralkodik el a beosztottak többségén. Ezen esetekben – mint felmérésekre hivatkozva beszámolt róla – sokan az állásukat tartják a tétnek, amit nem mernek megkockáztatni, ezért inkább kijjebb tolják a saját családi pihenésüket, rekreációjukat, családdal töltött idejüket annak érdekében, hogy megfeleljenek az alkalmazóiknak. Ez azonban Takács Ildikó szerint súlyos következményekkel járhat, erős kifáradást eredményez, hiszen ha nincs idő kilépni a munka világából, akkor fokozódik a rajtunk lévő stressz, ami pedig számos különböző megbetegedéssel járhat, mint az infarktus, a magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy akár a gyomorfekély.
 
   Az alkalmazottak munkaidőn kívüli megkeresése azonban nem csak őket veszélyeztetheti. A pszichológus által hozott példa szerint ha délután négykor jön egy üzenet, mikor a munkavállaló például már gyermekével van a játszótéren, akkor az email elvonja a figyelmet a gyerekről, akivel ezalatt bármi történhet. Ezáltal a stressz hatása továbbgyűrűzik a családon belül is. Takács Ildikó ráadásul azt is kiemelte azt is, hogy egy üzenet megválaszolásához rá kell hangolódnunk a munkára, ehhez pedig adott esetben több kell öt percnél. A válasz után pedig a pihenésre kell rákapcsolódnunk, ami így együtt jóval több időt tesz ki egy átlagos email megírásánál. Ráadásul a vezető a nem azonnali választ akár visszautasításként is felfoghatja.
 
   A pszichológus szerint ugyanakkor mindez nem feltétlenül szándékos a munkáltatók részéről. Mint mondta, sok esetben a saját munkamódszerét vetíti ki alkalmazottaira, hiszen az ő gondolatai adott esetben mindig a munka körül forognak. Takács Ildikó szerint ennek ellenére hazánkban is van olyan ajánlás, miszerint meg kell védeni munkatársainkat a hosszú távú sikereink érdekében azzal, hogy minél kevesebb ilyen kockázatnak tesszük ki őket.
 
   Mint mondta, két lehetséges úton lehetne ezzel segíteni. – Bizonyos határok közt tiszteletben tarthatnánk a másik ember magánélethez való jogát, ehhez csak józan belátás kellene, és ennek a munkahelyek többségénél birtokában is vannak. A másik lehetőség bizonyos szabályozások, rendelkezések bevezetése lenne a munkavállalók védelmére – jelentette ki.
 
   A rendelkezések keretében meg lehetne határozni, hogy mik azok a viselkedési normák, amik a számítógépes technikával összefüggésben lévő kommunikációra vonatkoznak, továbbá mi a kötelessége a munkatársaknak és a vezetőknek. Noha Takács Ildikó nem tartaná szerencsésnek a kérdés túlszabályozását sem, azt elmondta: minden vezetőnek mélyen el kell gondolkodnia, hogy mivel árt, és mivel használ beosztottai egészségének.
 
   Sipos Sándor szerint végső soron a munkaidőn kívüli elérhetőség egy drága erőforrás, mert a munkavállalótól sokat kér – szabadidőt, plusz energiát, pihenéstől elvett időt, folyamatos készenlétet – és hosszú távon is komoly költségei vannak – például a munkavállaló bizalmának megingása, elzárkózása, kifáradása, kiégése – vagyis csak különleges helyzetben érdemes használni. – Olyan, mint a családi tartalék: csak ritkán nyúlunk hozzá, és utána sok idő kell, míg újra összegyűjtjük – tette hozzá.
 
Forrás: Magyar Nemzet
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Beköltözik a munka világa az emberek szabadidejébe.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector