Startlaphoz Csatlakozz!

Újra tüntettek a kormány ellen

Ez a te Őszödöd!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 15. hétfő, 08:10
 
A költségvetés elfogadása ellen tüntetnek civilek vasárnap négy órától a Kossuth téren, amely egyebek mellett szentesítené a magánnyugdíj-pénztárak teljes ellehetetlenítését és az újabb adók rendszerét. „Meg kell mutatni az Orbán-rendszernek, hogy ha ezt a költségvetést elfogadja, visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak” - olvasható a tüntetés Facebook-közleményében. A felszólalók szerint a költségvetés elfogadása lesz az igazság pillanata, ahol a következő 20-30 év a tét – írja a HVG.

  A tüntetők vasárnap délután az Akadémia Széchenyi téri épülete előtt gyűltek össze, onnan indultak a Kossuth térre, ahol négy órától hallgatták meg a beszédeket. A demonstráción felszólalt Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport képviseletében, Vajda Zoltán (60ezren a MAGÁN nyugdíjukért), Nagy Emília (HAT, OHA, Hívatlanul), Székely Tamás szakszervezeti vezető és Kárpáti Tibor.
 
   A demonstrálók a szociális ellátások szűkítése, a magánnyugdíj-pénztári szabályok átalakítása, az elfogadhatatlan árfolyamon forintosított devizahitelek, az okatásra szánt források csökkentése miatt vonultak az utcára. Nem értenek egyet továbbá az autópályák ingyenes szakaszainak útdíjazásával sem.
 
   Vajda Zoltán főszervező a téren összegyűlteknek arról beszélt, hogy a költségvetés az „igazság pillanata”, a költségvetéssel dől el, mit is akar Orbán Viktor miniszterelnök.Szerinte a mostani „négymillió szegény” mellé jön még majd egymillió, a költségvetés elfogadásával egyebek mellett megszűnik a rendszeres szociális segély és az élelmiszerek is drágulni fognak.Szerinte most a következő 20-30 év a tét, így nincs idő kivárni, tüntetni kell, nem lehet megvárni, míg Vida lemond vagy megtanul angolul.
 
  Székely Tamás a VDSZ szakszervezeti vezetője emberi oldalról közelítette meg a kedvezményes és a kiemelt nugdíjat: „Azt hiszik, ha az 52 Semjén Zsolt vidáman tud madarakra vadászni, akkor a hasonló korú dolgozó is tud 50 kg-os zsákokat pakolni, három műszakban. Ha a fideszes Gulyás Gergely 32 évesen nem hiszi, hogy neki lesz nyugdíja, akkor vajon a gyermekeinknek lesz-e”-tette fel a kérdést Székely.
 
  Nagy Emília középiskolai tanárt nagy taps fogadta, az Oktatói Hálózat aktivistája azt mondta, nem fogják hagyni, hogy a költségvetéssel veszélybe sodorják a magyar társadalom jövőjét. Mint mondta, tömegeket akarnak kiszorítani a minőségi oktatásból. Szerinte kiváltság lesz az érettségi és csak a szerencsés diákok juthatnak majd a felsőoktatásba. „Ne vegyék el a szülő neveléséhez való jogát” -üzente. Szerinte egy ilyen költségvetéssel a nyolc általános és a Híd-program után a híd alá kerülnek a legszerencsétlenebbek.
 
   Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen elnevezésű szerveződés vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor becsapta az embereket, hiszen azt ígérte, hogy nem lesznek megszorítások, ehhez képest „burjánzanak” az újabb és újabb adók. „A világ egyetlen országa vagyunk, ahol még a szappanra is különadót vetettek ki” - tette hozzá. Azt is hangoztatta, hogy az amerikai kitiltási botrány arra hívja fel a figyelmet, hogy „velejéig korrupt a rendszer”. Szerinte Rogánnak és Lázárnak féfiként kellene kiállnia, és nem a gyerekeik adóbevallása mögé bújni. „Ez nem a te őszöd, de a te Őszödöd - mondta Gulyás Orbán Viktorra célozva.
 
   Szólt arról is, hogy a tervezett útdíj bevezetését, az M0-ás fizetőssé tételét még a fideszes városvezetők is ellenezték, ezért azt vissza kell vonni.
 
  A tömeg a demonstráció ideje alatt többször azt skandálta: „Európa”; „Viktátor”; „Nem hagyjuk”; „Demokráciát”.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ez a te Őszödöd!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector