Startlaphoz Csatlakozz!

Havonta átlagosan 220 ezren lehetnek

Jövőre is nő a közmunkások száma

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 15. hétfő, 10:19

A Belügyminisztérium számításai szerint a költségvetési tervezet alapján jövőre havonta átlagosan 220 ezer fő körül alakulhat a közfoglalkoztatottak létszáma - írta a Magyar Hírlap hétfőn.

    A minisztérium a lappal azt közölte: a téli közfoglalkoztatás keretében decemberben mintegy 142 000, januárban 138 000, februárban pedig 134 000 ember munkavégzése biztosított. Az egyelőre tervezett létszámok jelentősen meghaladják az előző évi adatokat, ráadásul a számok tovább emelkednek egy több mint 28 000 fős uniós projekt képzései révén. 

    A tárca szerint így az idei esztendő tekintetében az éves foglalkoztatás tizenkét havi bontásban számolt havi átlagában megközelíti a kormányzati elvárás szerinti kétszázezer főt - írta a lap.

    A legfeljebb 2015. február 28-ig tartó téli programok következő évre áthúzódó pénzügyi kihatása huszonhárommilliárd forint, ezzel együtt az ide kapcsolódó, 2014. december 1. és 2015. március 31. között megvalósuló képzésekhez szükséges pénzügyi fedezet, több mint tízmilliárd forint is rendelkezésre áll - írták. Hozzátették, hogy folytatódnak az országos közfoglalkoztatási programok, a kistérségi startmunka-mintaprogramok, a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok, valamint az egyéb értékteremtő mintaprogramok is. A minisztérium közlése szerint most jellemzően azok a projektek mennek tovább, amelyek télen is végezhető tevékenységeket tartalmaznak.    

    A jövő évi büdzsé tervezetében a közfoglalkoztatási célok megvalósítására 270 milliárd forint szerepel, ez 40 milliárddal haladja meg az idei előirányzatot.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jövőre is nő a közmunkások száma.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector