Startlaphoz Csatlakozz!

Évi 3-3 ezer új munkahely létrehozásával számolnak

Magyar-szlovák közös munkahelyteremtő célú együttműködési megállapodást írtak alá Pozsonyban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 15. hétfő, 15:27

 A határ menti térségek gazdasági fejlődésének élénkítése és ezzel a munkahelyteremtés a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a magyar (HIPA) és a szlovák (SARIO) befektetés-ösztönző társaságok vezetői írtak alá hétfőn Pozsonyban.

    A megállapodás lényege, hogy a HIPA és a SARIO a jövőben együttműködik annak érdekében, hogy a közép-európai régióban beruházási lehetőségeket kereső globális befektetők a két országot és azon belül azok közös határmenti térségeit válasszák.

    „Évtizedek óta nem voltak olyan eredményei a magyar-szlovák gazdasági együttműködésnek, mint mostanában” - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, a megállapodás aláírása után. Kiemelte: a határ mindkét oldalán évi 3-3 ezer új munkahely létrehozásával számol a mostani megegyezés.

    Magyar Levente a megegyezés aláírása után elmondta: az elmúlt évek során Magyarország és Szlovákia között konstruktív és folyamatosan fejlődő gazdasági együttműködés alakult ki. Kifejtette: a most aláírt megállapodás azért is jelentős, mert a régió országai vetélytársaknak számítanak a működő tőke bevonása terén, viszont a megállapodás alapján Magyarország és Szlovákia együtt fog tudni működni közös érdekeik mentén.

    Rastislav Chovanec, a szlovák gazdasági államtitkár a megállapodás fontosságát méltatva úgy vélekedett, hogy annak segítségével jelentős mértékben növelni lehet majd a beruházások megszerzésének hatékonyságát. Rámutatott: a megállapodás alapját képező elképzelést az is indokolja, hogy manapság a befektetők, beruházásaiknak helyet keresve, nem országokban, hanem sokkal inkább régiókban gondolkoznak.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyar-szlovák közös munkahelyteremtő célú együttműködési megállapodást írtak alá Pozsonyban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector