Startlaphoz Csatlakozz!

Január 2-ára újabb demonstrációt szerveznek az Operaház elé

Napról napra dagad a népharag

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 17. szerda, 09:48

Egyre dagadnak a kormánnyal szembeni indulatok – ez volt talán a legfőbb tanulsága a tegnapi tüntetésnek, amelynek mérete tudósítónk szerint az első internetadós demonstráció méretével vetekedett. Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a megszavazott jövő évi költségvetés, az oktatási rendszer átalakítása, az adóhatóság vezetője, az állami korrupció, az immár törvénybe írt szegregáció, a kormányzati hazugságok - a rendszer elleni felvonuláson – írja tudósításában a Népszava.
 
 Az este hat órakor már hagyományosan a József nádor téren gyülekező résztvevők a NAV Széchenyi utcai székházánál tett kitérő után a Kossuth térre vonultak, és jól jelzi a tüntetés nagyságát, hogy még a József nádor téren volt a tömeg vége, amikor az eleje megérkezett a NAV-székházához. Ahogy haladt előre a tömeg, mind többen csatlakoztak hozzá: a Kossuth teret három utcából tudták megközelíteni, bár a java az Alkotmány utca felől ment, s ott már nem fértek el. Vélhetően a rendőrség sem számított rá, hogy ekkora lesz a részvétel, a tömeg méretéhez képest ugyanis nem vezényeltek ki óriási erőket.
 
   A tömeg eleje nem sokkal nyolc óra után ért a Kossuth térre, ahol már három rendőrsorfal várta az elégedetleneket. „Senki ne támadjon rá a rendőrsorfalra, amíg tart a tüntetés!” - este fél 9-kor a a szervezők erre szólították fel a tömeget.
 
  Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Kossuth térről azt üzente a kormánynak: „Aki nem ért a szóból, az értsen az erőből!”. A parlament előtt a tömegből sokan azt javasolták, „menjünk be”, és volt, aki ezt szó szerint értette, megpróbált behatolni az épületbe – a rendőrök azonban kiemelték a közeledőket, amire a szervezők is felszólították a provokátorokat, ne tegyenek ilyet. „Az az épület már üres, már rég elmenekültek a képviselők” – így az egyik szervező, és hozzátette, békét szeretnének.
 
   Nagy taps fogadta Iványi Gábor lelkészt, aki az ünnepre emlékeztetve Ézsaiás próféta könyvéből idézett: „Nem lesz mindig sötét ott, ahol szorongatás van”, és az ünnep fényeit még a „becstelen brigantik” sem tudják elvenni. A lelkész arról kérdezte a tömeget, hiszik-e, hogy visszaadják-e az igazi alkotmányt, hogy az esélytelenekkel szemben valaha érezhető lesz a szolidaritás, és a gúnyolás helyett újra az egyenes beszéd, a bizalom építése lesz a közbeszéd része - a tömeg mindegyikre hangos igennel felelt.
 
   „Haza szeretnék jönni, mert szeretem a hazámat!” - Cseh Katka, emigráns orvos, a Népharag csoport tagja előzőleg erről beszélt a tüntetőknek. Azt mondta, egy következmények nélküli országba nem lehet hazajönni, nincsenek meg a normális működés feltételei, hiszen folyamatosan változnak a jogszabályok. A vasárnapi zárva tartás miatt több tízezer ember munkája van veszélyben. Cseh Katka szerint a tisztességes megélhetés legfőbb akadálya a korrupció, mint mondta, Vida Ildikó „még mindig sunnyog”, és továbbra sem mondott le, de üzente: „Vida Ildikó le fog mondani!”. A leghangosabb füttyszót és hurrogást jellemezően
   Vida személyére adta a tömeg, zúgott, hogy „börtönbe, börtönbe!”. De új jelszóként megjelent a „Ruszkik haza!” is.
 
   Tudósítónk rengeteg fiatallal találkozott a tömegben, megjelentek külföldiek is: angolul és ukránul beszélők egyaránt részt vettek a vonulásban. Vidám perceket okozott egy férfi, aki az Alkotmány utca felé egy magnón végtelenítve azt játszotta egy hangos beszélőbe, hogy „felszólítjuk a kormányt, a tevékenységét fejezze be, és az országot Azerbajdzsán irányába hagyja el!”.
 
  A demonstráció hivatalos lezárása után a tüntetők egy csoportja - 2-300 ember - többször megpróbálta áttörni a megerősített rendőri sorfalat, amire az egyenruhások paprikaspray bevetésével reagáltak. A gázzal egy operatőrt, és egy fotóst is „leszereltek”.
 
   A szervezők egyébként külön kérték a résztvevőket, hozzanak magukkal egy cipősdoboznyi játékot, amit majd rászoruló gyerekeknek továbbítanak. Ám végül annyi doboz gyűlt össze, hogy a szervezők nem tudták mindet átvenni, ezért később több pontot kellett kialakítaniuk a dobozok átadására.
 
   Nem csak a fővárosban, hanem Pécsett és Szegeden is tüntettek, több százan fejezték ki dühüket.
 
   A szervezők egyébkét már most gondoltak a jövőre, január 2-ára újabb demonstrációt szerveznek az Operaház elé.
 
BRFK: nem indult eljárás, nem sérült meg senki
 
  A rendőrök senkit nem emeltek ki és nem vittek el a tüntetők közül - reagált a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére.
 
  A rendezvény során a tömeg egy része a Nádor utcán keresztül érte el a Kossuth Lajos teret, és a Parlament lépcsőjénél állt meg. A beszédek alatt dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, helyszíni tudósítók szerint legalább egy embert kiemeltek és elvittek.
 
  A BRFK közlése szerint a rendőrök felsegítettek egy hölgyet, aki a tömegben elesett, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték. A történtekkel összefüggésben eljárás nem indult - szögezte le a rendőrségi közlemény.
 
  A rendőrség megerősítette, hogy használtak paprikasprayt, tájékoztatásuk szerint egy későbbi időpontban, már a demonstráció befejeződését követően a Kossuth téren maradtak egy csoportja megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat.
 
  „Tevékenységük más módon nem volt megakadályozható, a rendőrség fellépése törvényes és szakszerű volt, a fokozatosság és az arányosság elve érvényesült” - fogalmaztak.
 
   A rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a történtek során megsérült volna bárki is. Ugyanakkor helyszínen tartózkodó fotóriporterek készítettek olyan felvételt, amelyen két vérző fejű fiatal látható. A sérült fiatal fiúról és egy lányról az index.hu portál is beszámolt. A hírportál szerint mindketten vérző fejjel jöttek ki a dulakodás után a tömegből. 
A lány az index.hu-nak azt mondta: mindkettőjüket a fém hengerrel találták el, amikor a paprikaspray-t használták a rendőrök.
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Napról napra dagad a népharag.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector