Startlaphoz Csatlakozz!

Duális képzés, vasárnapi pihenőnap

Parragh: Tízezres mozgások lesznek a munkaerőpiacon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 17. szerda, 17:39

A duális képzés és a vasárnapi pihenőnap bevezetésének várható hatásairól is beszélt a Kossuth Rádióban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

  Az összes jelentős magyar felsőoktatási intézmény benne van abban a tizenhétben, amely jelezte, hogy duális képzést indítana. Hatvanegy szak indul, ami azt jelenti, hogy ennyi szakma oktatásában lehet ezt a megoldást választani – mondta a 180 percben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

   A gazdasági érdekképviselet vezetője szerint a fiatalok gyakorlatilag kétszer annyi időt töltenek majd el a képzésben ugyanolyan hosszú oktatási periódus alatt, részben munkahelyen, részben a főiskolai, egyetemi padban.
 
  Mint ahogy Parragh László megfogalmazta, nem olyan modellt akarnak elindítani, amelyet ők találtak ki, hanem egy Nyugaton már bevált rendszert. Németországban vagy Ausztriában arról van szó, hogy amikor a fiatal beiratkozik a felsőoktatási intézménybe, egyúttal munkahelyet is keres magának, és a két helyen végzendő feladatok össze vannak hangolva, illetve munkaszerződésük és hallgatói szerződésük is van.

   Az MKIK elnöke szerint elvárható, hogy ha valaki tizennyolc évesen elindul felsőoktatási pályán, akkor eldönthesse, csak tanulni szeretne, vagy pénzt keresni is, és nagyobb biztonsággal akar magának munkahelyet találni. A duális képzés nagy előnye, hogy aki szocializálódik egy vállalatnál, közelebbről megismeri a működését, illetve megtalálja ott a hangot, az nagyon nagy valószínűséggel el is tud majd helyezkedni a cégnél.

   A kamarai vezető arról is beszélt, hogy míg Németországban a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta nem magasabb az országos átlagnál, addig Magyarországon jóval felülmúlja azt, mintegy 30 százalékos.

   Parragh László hozzátette, az új rendszerben 2015 szeptemberétől lehet majd tanulni. Egyelőre kétszáz vállalat jelezte, hogy szívesen részt venne a programban, és nyolcszáz helyet ajánlottak fel. Ez első lépésnek mindenképpen nagyszerű – mondta az MKIK elnöke.

   A vasárnapi zárva tartásról az MKIK elnöke azt mondta, érintett tagjaik közül a nagyobbak, különösen a nemzetközi cégek, azt szeretnék, ha az üzletek a hét utolsó napján is működhetnének, a kisebbek pedig örülnek a korlátozásnak. Parragh László elmondta, a kamara hatástanulmányt készített a témában és eljuttatta a kormányzatnak. Úgy látják, a rendelkezés tízezres keretű munkaerő-piaci mozgásokat idéz majd elő. Hozzátette: szándékosan nem az elbocsátás szót használta, a munkaerő-piaci mozgások pedig az idő múlásával „ki fognak simulni”, ahogyan a vásárlási szokások is beállnak majd, ezért az adóbevétel csökkenése is csak rövid távon várható.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Parragh: Tízezres mozgások lesznek a munkaerőpiacon.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector