Startlaphoz Csatlakozz!

Javít a hangulatunkon és kreatívabbak leszünk

Nem munkakerülés a teaszünet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 18. csütörtök, 11:28

Tévednek a főnökök, ha úgy vélik: a teaszünet csak arra jó, hogy messziről elkerüljük a munkát. Egy új kutatás ennek pont az ellenkezőjét állítja: a teakészítés javít a hangulatunkon, sőt, segít a kreatív problémamegoldásban – írja a hazipatika.hu.

  „Az eredmények igazolták azt, amit eddig is sejtettünk: a teaszünet gyakorlatilag is érzékelhető előnyökkel bír. Javítja a hangulatunkat, ami a munka számos területére kihat, például segíti a problémamegoldást is" - mondta a kutatást végző Suzanne Einother. Az összhatást több tényező kombinációja váltja ki: a tea elkészítésének folyamata, az íz- és illathatás, a teában található koffein és teanin jelenléte legalább annyira fontos, mint az a mozzanat, hogy megszakítjuk a munkát egy más folyamat kedvéért. A kutatás a Food Quality and Preference szaklapban került jelent meg.
 
   A Hollandiában végzett teszt során 150 teaivót vizsgáltak: három csoportra osztották őket, az egyik csoportnak teát kellett készítenie és meginnia egy rövid szünet során, a másik csoport édességet kapott, a harmadik egy pohár vizet. A szünet után különféle tesztek segítségével értékelték az egyes emberek kreativitását, hangulatát és motivációját: szójátékokat kellett játszaniuk vagy rajzolniuk egy idegen lényt. A tesztek során azok teljesítettek a legjobban, akik teát ittak, és nekik volt a leggyorsabb reakcióidejük, amikor nehéz problémákkal kellett szembenézniük. 

  Mindemellett már attól, hogy felkelünk az asztalunktól és készítünk magunknak egy teát, jobb lesz a hangulatunk. A tanulmány külön kitér arra, hogy az egyszerű, mindennapos cselekvések hosszú távon pozitívan hatnak ránk. Ugyanakkor az is érdekes, hogy a tea helyett fogyasztott édességek legalább ugyanannyira segítettek a hangulatfokozásban, ha nem jobban. Az idézett kutatás mellett más tanulmányok is a tea jótékony hatásairól írnak: az egyik legjelentősebb szerint legalább napi négy bögre tea hat héten át jelentősen csökkenti a szervezet stresszhormonját, a kortizolt. Egy kínai felmérés szerint aki napi 2-3 alkalommal iszik teát, annak 37 százalékkal kisebb esélye van arra, hogy csípőtörést szenved. Egy párizsi kutatócsoport arra mutatott rá, hogy a rendszeres teafogyasztás kifejezetten jó hatással van a szívegészségre a flavonoidok miatt, más tanulmányok szerint pedig az ital nem csak a szívroham, hanem a diabétesz kialakulásának esélyét is csökkenti.
 
Forrás: hazipatika.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem munkakerülés a teaszünet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector