Startlaphoz Csatlakozz!

Elválasztotta a bértáblájukat a mindenkori minimálbértől

Sok pénzt buknak a tanárok februártól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 19. péntek, 12:34

 Az eduline becslései szerint februártól havonta 3-6 ezer forintot buknak a pedagógusok azzal, hogy a parlament rábólintott a 2015-ös költségvetésre, és ezzel együtt elválasztotta a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok bértábláját a mindenkori minimálbértől. A legtöbb pénzt a legidősebb pedagógusok bukják.

   Februárban még „példa nélküli” évről beszélt Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár, aki a távozása előtti hónapokban előszeretettel emlékeztette a pedagógusokat arra, hogy 2014-ben háromszor emeli majd a béreket a kormány: 2014 februárjától a minimálbér emelése, októbertől a pedagógus-életpályamodell bevezetésével együtt végrehajtott béremelés második lépcsője, 2015 februárjától pedig a várható újabb minimálbér-emelés miatt vihetnek majd haza több pénzt, ahogy a februártól kapnak magasabb fizetést a minősítési eljáráson megfelelt, így pedagógus II fokozatba lépők is. Mégis nagyot csalódhatnak azok az óvodapedagógusok, tanárok és tanítók, akik arra számítottak, hogy jövő év elején nyolc-tízezer forinttal magasabb összeg szerepel majd a fizetési papírjaikon.
 
 Miért buknak sok pénzt a tanárok?
 
   A 2015-ös költségvetésről szóló törvény alapjaiban változtatja majd meg a pedagógusok bérének alakulását. Az illetményalapot – amely alapján a különböző végzettségű és besorolású tanárok, tanítók és óvodapedagógusok fizetését kiszámítják – eddig a minimálbér határozta meg. A főiskolai/alapszakos diplomások illetményalapja 2015 szeptemberéig például az aktuális minimálbér 163,3 százaléka, míg az egyetemi vagy mesterdiplomásoké 179,6 százaléka.
 
  Vagyis ha 2015-ben is emelkedne a minimálbér – 2003 óta minden évben emelkedett, és a jelenlegi nyilatkozatok arra utalnak, hogy ismét fog –, akkor a pedagógusok bére is magasabb lenne. A kormány azonban - úgy tűnik - megunta, hogy a versenyszférás alkutól függ, pontosan mekkora összeget kell elkülöníteni az iskolákban dolgozók fizetésére, ezért a vetítési alap veszi át a minimálbér szerepét.
 
  A meglepetés csak ezután jött: a vetítési alap 2015-ben 101 500 forint lesz, vagyis pontosan annyi, mint az idei minimálbér. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok bére akkor sem fog emelkedni februártól, ha a minimálbér néhány ezer forinttal magasabb lesz.
 
Ki mennyit veszít?
 
  Egyelőre még nem lehet tudni, 2015-ben mennyi lesz a minimálbér (volt olyan év, amikor 15 ezer forinttal emelték, máskor három-négyezer forintos plusszal kellett beérni), ezért egyelőre az infláció mértékével megegyező, vagyis 1,8 százalékos emeléssel számolunk.
 
  Ezekben a táblázatokban mindenki összehasonlíthatja, mennyit keres 2015-től (segítünk: ugyanannyit, mint most), és mennyit keresett volna, ha a kormány nem szakítja el a pedagógusok bértábláját a mindenkori minimálbértől. Becsléseink szerint a különbséget elsősorban az idősebb, egyetemi végzettségű pedagógusok érzik majd meg, ők körülbelül hatezer forintos pluszpénzről mondhatnak le, míg a fiatalabbak körülbelül három-négyezer forintos összegről.
 
Alapszakos/főiskolai végzettség (pedagógus I)

 Kategória  Év  2015-ös bruttó bér - vetítési alap szerint 2015-ös bruttó bér - becsült 2015-ös minimálbér alapján 
 2.  3-5  198 898  202 478
 3.  6-8  215 473  219 351
 4.  9-11  223 761  227 788
 5.  12-14  232 048  236 224
 6.  15-17  240 336  244 661
 7.  18-20  248 623  253 098
 8.  21-23  256 910  261 534
 9.  24-26  265 198  269 971
 10.  27-29  273 485  278 407
 11.  30-32  281 773  286 844
 12.  33-35  290 060  295 281
 13.  36-38  298 348  303 717
 14.  39-41  306 635  312 154
 15.  42-44  314 923  320 590
 
Mesterszakos/egyetemi végzettség (pedagógus I)

 Kategória  Év  2015-ös bruttó bér - vetítési alap szerint 2015-ös bruttó bér - becsült minimálbér alapján 
 2.  3-5  218 752  222 690
 3.  6-8  236 982  241 247
 4.  9-11  246 096  250 526
 5.  12-14  255 211  259 805
 6.  15-17  264 326  269 083
 7.  18-20  273 441  278 362
 8.  21-23  282 555  287 641
 9.  24-26  291 670  296 920
 10.  27-29  300 785  306 198
 11.  30-32  309 899  315 477
 12.  33-35  319 014  324 756
 13.  36-38  328 129  334 035
 14.  39-41  337 243  343 313
 15.  42-22  346 358  352 592

Forrás: eduline.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Sok pénzt buknak a tanárok februártól .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector