Startlaphoz Csatlakozz!

Nem értik, mi szükség erre

Elutasítják a leendő tagok Árok Kornél politikus-szakszervezetét

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 23. kedd, 16:11

Fél órával a bejelentése után máris jelentős az elutasítottsága az egykori szakszervezeti vezető Árok Kornél által a politikusok védelmében létrehozandó új érdekképviseletnek. Az Origo által megkérdezettek nem értik, mi szükség erre. A KDNP-s Rubovszky György és az MSZP-s Tóbiás József sem lépne be.

  Egyelőre nem sok belépő taggal számolhat Árok Kornél, aki kedden délben a Parlament előtt jelentette be a Magyar Politikusok Szabad Szakszervezetének megalapításának szándékát. A volt érdekképviseleti vezető az új szervezet létrehozását azzal indokolta, hogy ilyen még nincs.
 
   Úgy tűnik azonban, hogy ha a képviselni kívánt politikusokon múlik, nem is lesz. Az Origo által megkérdezett politikusok nem lépnének be, sőt azt sem értik, mi szükség van erre az egészre. A KDNP-s Rubovszky György azért sem érti, mert „nincs olyan közös ügyünk, amiért érdemes lenne egy érdekképviseletbe tömörülni.” Ő maga nem is lépne be, de ettől még felőle működhet ilyen szervezet.
 
   Ezúttal egyetértett a kormánypárti politikussal az MSZP-s Tóbiás József is. A pártelnök-frakcióvezető az Origónak azt mondta, a politikusnak a választói érdekeit kell képviselni, nem a saját érdekeit. „Nekünk kell képviseletet adnunk, nem mi szorulunk rá” - magyarázta.
 
   Aligha lép be a szakszervezetbe Gyurcsány Ferenc vagy DK-s politikusokok tömegei. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője kérdésünkre azt mondta, „a pártok és a politikusok megbízói, munkáltatói a választók, olyan szervezetre pedig nincs szükség, amely nem a választók felé tartozik elszámolással, és amelyik politikusok érdekeit védi.” Hozzátette: ennél most talán fontosabb kérdés a Fidesz leváltása.
 
   Árok ugyanakkor úgy látja, ebben a szférában is szükség van egyéni érdekképviseletre, mivel semmilyen munkaviszonyban sem engedhető meg, hogy a hatalom kénye-kedve szerint alakítsa emberek bér-, szociális, és munkakörülményeit mindennemű egyeztetés nélkül. Jelezte, érdekvédő múltjából fakadóan egy politikusi életpályamodell kidolgozásában is aktív szerepet vállalna.
 
   Árok Kornél a bejelentéssel együtt egy „mutyifát” is felállított a Kossuth téren, hogy így hívja fel a figyelmet a kormány visszás ügyeirte. A mutyik, illetve ügyek díszekként kaptak helyet a fán.
 
Forrás: Origo

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elutasítják a leendő tagok Árok Kornél politikus-szakszervezetét.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector