Startlaphoz Csatlakozz!

Rosszabb a helyzet, mint 2007-ben volt, de még mindig „jobb”, mint amilyennek 2015 ígérkezik

Százmilliárdot vesznek el a szegényektől

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 24. szerda, 08:06

„Lépéseink a szegényebbeknek teremtenek esélyt a felzárkózásra” – nyilatkozta Lázár János a Magyar Hírlapnak. Ehhez képest a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett jelentésből az derül ki: Magyarországon a válság utáni években a GDP százalékában jelentősen csökkentek a szociális kiadások, most rosszabb a helyzet, mint 2007-ben volt, de még mindig „jobb”, mint amilyennek 2015 ígérkezik – olvasható a Népszabadságban.
 
  „Az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt években Kanadában, Észtországban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Izlandon, Írországban és az Egyesült Királyságban csökkent a szociális büdzsé” – ez olvasható az OECD legfrissebb jelentésében. Ehhez hozzáteszik, a legtöbb OECD-állam ehhez képest teljesen más politikát választott: a válság kirobbanása és elhúzódása miatt óvta szegényeit, és ennek érdekében magas szinten tartotta a szociális kiadásokat.
 
   Erre az OECD szerint azért volt – és van – szükség, mert a válságos években nő a szükség, és a szegényeké a legveszélyeztetettebb társadalmi réteg. A jelentésből, amelyet közzétett a Biztositasiszemle.hu is, kiderül, hogy a válság előtti évben, 2007-ben az OECD-államok átlagos szociális kiadása a GDP arányában még 18,9 százalék volt, s ez 2009-re 21,9 százalékra nőtt. Jelenleg 21,6 százalék. Az OECD tanulmánya szerint Magyarország unortodox módszert választott a válságtünetek enyhítésére: 2007-hez képest legalább egy százalékponttal csökkentette a GDP arányában a szociális kiadásokat, erre más államok esetében nem volt példa. Ez a folyamat tükröződik a szegénységi mutatók romlásában is, kiváltképp a gyerekszegénység növekedése aggasztó. Ferge Zsuzsa szociológus kiemeli, hogy az OECD által vizsgált 24 uniós ország közül szignifikánsan csak Magyarországon csökkentek a szociális kiadások. „Semmit nem tett a kormány a szegénység enyhítése, a veszteségek kompenzálása érdekében. 2015-ben pedig újabb megszorításokat kell a szegényeknek elszenvedniük. Így a mutatók bizonyosan tovább romlanak. Ugyan negyvenmilliárd forint pluszforrással bővül a közmunkára szánt pénz, azonban százmilliárddal csökken a segélykassza” – mondja Ferge Zsuzsa, aki emlékeztet arra is, hogy Európa-szerte óriási és intenzív viták folynak a költségvetési megszorításokkal kapcsolatban. A szociológus felidézi Joseph Stiglitz gondolatait: a Nobel-díjas közgazdász számos tanulmányban fejtette ki, hogy az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikák elhibázottak. A válságban visszavenni a szociális kiadásokat és megszorító intézkedéseket bevezetni rossz hatással van a keresletre, fokozza a munkanélküliséget, ami visszaveti a gazdaságot. Ferge Zsuzsa utal arra: ezek a viták szinte teljes mértékben hiányoznak a kormány közpolitikai döntéseivel kapcsolatban. Azt, hogy a valóság, amit most már az OECD is alátámaszt, köszönő viszonyban sincs a kormányzati kommunikációval, híven tükrözi az is, hogy Lázár János kancelláriaminiszter a Magyar Hírlapban azt nyilatkozta: „Lépéseink a szegényebbeknek teremtenek esélyt a felzárkózásra.”

Forrás: Népszabadság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Százmilliárdot vesznek el a szegényektől.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector