Az önkormányzatok saját hatáskörben döntenek majd segélyezési politikájukról

 
Hatalmas önállóságot kapnak vissza az önkormányzatok: maguk dönthetnek arról, mekkora támogatást és milyen feltétellel fizetnek, de a pénzt is maguknak kell előteremteniük – olvasható a HVG-ben.

   A kormány az utóbbi négy évben több mint negyven új adót vetett ki. Most az önkormányzatokon a sor, hogy kitalálják, miből tehetnének szert annyi bevételre, hogy élni is tudjanak a rájuk szállt rendkívüli, ámde kéretlen tisztességgel. Eddig a központi költségvetéssel 10–90 százalékos arányban osztoztak a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás kiadásain. A 2015-ös költségvetés azonban ezekkel a jövedelempótló támogatásokkal már nem számol, ugyanakkor átvállalja az eddig 20 százalékos önkormányzati önrészt is a foglalkoztatást helyettesítő támogatásból. Így azok a tételek, amelyek a szociális törvényben felsorolt feltételek teljesülése esetén kötelezően járnak (időskorúak járadéka, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, ápolási díj, alanyi és normatív közgyógyellátás), mind a járási hivatalok hatáskörébe kerülnek, míg az önkormányzatok saját hatáskörben döntenek majd segélyezési politikájukról. 
 
   A szociális területen tervezett változtatásokról a kormány nem tárgyalt, nem egyeztetett semmilyen szakmai szervezettel – méltatlankodott a Települési Önkormányzatok Szövetsége (TÖOSZ). Hozta a formáját a nemzeti együttműködés rendszere: a döntést sem érdemi párbeszéd, sem hatástanulmány közreadása nem előzte meg. Orbán Viktor a Millenárison tartott kampányértékelő beszédében, egy nappal a 2015-ös költségvetés parlamenti benyújtása előtt, világosan kitűzte a célt: „2018-ra mindenkinek legyen munkája, és egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség”.
 
  Ettől azonban meglehetősen távol van az ország, hiszen a legfrissebb adatok szerint 3,3 millió a szegény, 400 ezer a nyilvántartott álláskereső, és hiába éri el a közmunkában foglalkoztatottak száma a 200 ezer főt, az elsősorban a munkanélküliségi statisztikák szépítésére elegendő, a megélhetéshez édeskevés. Átlagosan háromhavi közfoglalkoztatással számolva, az év további kilenc hónapját 22 800 forintos segélyen tengethetik a munkaalapú társadalom büszke dolgozói. Egy 2012-es ombudsmani vizsgálódás azt mutatta, hogy a közfoglalkoztatottak egyharmada egyáltalán nem kap foglalkoztatást helyettesítő támogatást, amikor éppen nincs munkája, vagyis a vizsgálat szerint akkor átlagosan 12 ezer forintos havi bevétellel kellett beérnie.
 
   Vélhetően ez a helyzet csak romlani fog, hiszen 2015-ben a közfoglalkoztatásra szánt, 231 milliárdról 270 milliárdra megemelt büdzsé először múlja felül a munkanélküli-ellátásokra fordítható, amúgy évről évre csökkenő, legújabban 237 milliárdra tervezett költségvetési kiadást. Ezzel párhuzamosan az önkormányzatok döntési szabadsága növekszik, mozgásterük viszont alig marad. „Még nem ismerjük a számokat, beletelik bő egy hónap is, mire fel tudjuk mérni, mekkora összegből gazdálkodhatunk” – körvonalazta Rajna Kálmán, a Heves megyei Dormánd polgármestere, miért nem tudja, milyen szociális támogatásokat adhatnak majd az ezer lelket számláló községükben. Az utóbbi évek gyakorlata szerint majdnem minden harmadik háztartást tudtak lakásfenntartási támogatással – havi 3 ezer forint körüli összeggel – segíteni. Ugyanakkor méltányossági alapon sem közgyógyellátásra, sem pedig ápolási díjra nem futotta a település büdzséjéből.
 
   Márpedig az ország településeinek 90 százaléka község, nagyjából hasonló gondokkal. „Az 1300 lakosú község minden szempontból hátrányos helyzetű település. A lakosságból 240 fő nyugdíjas. Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesül 120 fő, rendszeres szociális segélyben 66 fő, a közmunkások száma 108. Lakásfenntartási támogatást 228 család kap” – írta le települése helyzetét az Önkormányzat című TÖOSZ-kiadványban egy polgármester.
 
  Vagyis nem sok esély mutatkozik arra, hogy a március elsejével életbe lépő új regula szerint az önkormányzatok rendszeres szociális segélyt fizethessenek. Ráadásul szeptember elsejétől az óvoda kötelezővé tételével megszűnik az óvodáztatási támogatás is, amely első alkalommal 20 ezer, második alkalommal 10 ezer forint segítséget, valójában ösztönzést adott a halmozottan hátrányos helyzetű családoknak arra, hogy csemetéjüket gyerekközösségbe adják. Nem várható pozitív irányú változás a méltányossági alapon megítélhető közgyógyellátás ügyében sem, hiszen a települési önkormányzatnak eddig a támogatottak éves gyógyszerkeretének 30 százalékát, mostantól a teljes összegét kell állnia. A statisztikai adatok szerint jelenleg körülbelül 50 ezren részesülnek ilyen segítségben, ami a személyre szabott gyógyszerszükséglet függvényében havi 1000–12 000 forintot jelent.
 
   Az már az önkormányzatok fantáziájára van bízva, hogy a költségvetés által még szabadon hagyott területekre benyomulva a füstölgő kéményért, a nőtlenségért, a gyermektelenségért vagy éppen a szakállviseletért vet-e majd ki helyi adót, amiből fizetheti a segélyeket. Ebben a helyzetben cinikusnak tűnik Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének érvelése, mely szerint az új rendszer „az önkormányzatok felelősségéről szól”, hiszen olyan liberalizált adókivetési joguk lett, hogy ők döntik el, mire vetnek ki adót és mennyit.
 
   A költségvetési törvény indoklási fejezete leszögezi, hogy az új szociális támogatás igazságosabb és átláthatóbb lesz, és „elejét veszi a korábban gyakran tapasztalt segélyekkel való visszaélésnek”. Valószínűleg a kormányzati információáramlás hibája lehet, hogy a sajtóban figyelmet kapott esetek egyszer sem a segélyezettek aránytalan meggazdagodásának leleplezéséről, sokkal inkább a közpénzekkel visszaélés gyanújáról szóltak. Az alaptörvény rendelkezéseivel összhangban „a jövőben azok kapnak majd támogatást, akik valóban rászorulnak” – nyugtatja a kedélyeket a törvényalkotó. A szociális igazságosság azonban sokkal inkább a fordítottját kívánná, hogy tudniillik a valóban rászorulók a jövőben kapjanak támogatást.
 
Forrás: HVG