Startlaphoz Csatlakozz!

El kellene kezdeni a program fokozatos kivezetését

Elemzők: továbbra is jelentős a közmunkaprogram hatása

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 06. kedd, 16:30

Jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta tavaly szeptember-novemberben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az augusztus-októberben mért adatokhoz képest nőtt - hívták fel a figyelmet az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik hangsúlyozták azt is, hogy a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint a foglalkoztatottak száma tavaly szeptember-novemberben 4 millió 155 ezer volt, a munkában állók száma 188 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezerrel 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal, 7,2 százalékra mérséklődött

    Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly szeptember eleje és november vége között éves összevetésben lényegesen, 2 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor az augusztus-októberben mért 7,1 százalékos rátához képest minimálisan emelkedett. Hozzátette, hogy 2013 végén ez nem történt meg, akkor ugyanis a kormány a közmunkaprogram bővítésével ellensúlyozta ezt a hatást. 

    Az adatok szerinte abból a szempontból kedvezőek, hogy a foglalkoztatás nőtt, ahogy az aktivitási ráta is javult. 

    Az elemző a téli időszakban érvényesülő szezonális hatás miatt arra számít, hogy 2015 elején növekedhet a munkanélküliség, 1-2 tized százalékponttal, ugyanakkor ezt befolyásolhatja a közmunkaprogram alakulása. 

    Balatoni András, az ING vezető elemzője kiemelte: a közmunkaprogram bővítésével tovább csökken ugyan a munkanélküliség, de az elsődleges munkaerőpiacon emelkedik a munkaerő-kereslet, ezért el kellene kezdeni a közmunkaprogram fokozatos kivezetését.

    A gazdaság dinamikája növeli a foglalkoztatást, a magánszektorban nő majd a munkaerő iránti kereslet a következő egy évben; úgy kellene csökkenteni a közfoglalkoztatási programot, ahogy az elsődleges munkaerőpiac emelkedik - fogalmazott szakember.

    Hozzátette: a közmunkaprogramokkal nem érdemes 7 százalék alá vinni a munkanélküliséget, mert ez a struktúra nem hatékony, kedvezőtlen a hosszú távú növekedés szempontjából.

    Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott elemzésében szintén kiemelte, hogy havi összevetésben emelkedett a munkanélküliségi ráta, a mutató növekedésére utoljára 2013 elején volt példa.

    Az elemző szerint is meghatározó szerepe van a közmunkaprogramnak. A program folyamatos bővítése elfedte a szezonális hatásokat az elmúlt években, így a mostani enyhe emelkedés az első jele lehet annak, hogy a közmunkások száma a tavaly áprilisi 212 ezernél alacsonyabb szinten fog hosszú távon stabilizálódni - közölte.

    A szakember úgy látja, hogy ha a közmunkaprogram keretein belül foglalkoztatottak létszáma nem csökken tovább, a 2014-es év végére akár 7 százalék alatt is lehet a munkanélküliségi mutató értéke.

    A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az adatokra reagálva kiemelte, hogy tovább folytatódtak a kedvező munkaerő-piaci folyamatok, már több mint egy éve 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma, döntően a versenyszféra bővülésének köszönhetően. A férfiak és a nők körében egyaránt jelentősen javultak a mutatók. 

    A tárca közölte, hogy a kormányzat aktív foglalkoztatási programjainak, az Első Munkahely Garancia Programnak, a lakhatási támogatásnak vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatnak kiemelkedő szerepe van a folyamatosan javuló munkaerő-piaci statisztikákban. A kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként elősegítik a gazdaság bővülését is - olvasható az NGM közleményében.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elemzők: továbbra is jelentős a közmunkaprogram hatása.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector