Startlaphoz Csatlakozz!

A házhozszállítással foglalkozó cégek elfelejthetik a hét utolsó napját

Dávid: tönkretették a kereskedelmi szektort

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 14:12

A decemberben elfogadott törvényből pancser módon az sem derül ki, hogy vasárnap ki lehet-e szállítani a megrendelt árut, mondta Dávid Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

  Az online kiskereskedelem még nem nagy, néhány százalék, de ez az a szektor, amely két számjegyű növekedést produkál minden évben. Ezt akarják most megfojtani, tette hozzá a VOSZ főtitkára. A pizzát még talán kihozzák vasárnap, de a házhozszállítással foglalkozó cégek elfelejthetik a hét utolsó napját. Rendelni bármikor lehet online, de éjjel és vasárnap tilos kivinni. A VOSZ szerint az országban a legnagyobb munkaadóként 530 ezer embert foglalkoztató kereskedelmi szektort tönkretették, „szakmailag sárba taposták” a tavaly év végén elfogadott jogszabályokkal, többek között a vasárnapi pihenőnapról szólóval. A VOSZ főtitkára azt mondta, online kereskedésnél nem is tudja értelmezni a nyitva tartás fogalmát, hiszen ez egy nonstop tevékenység. A raktárbázisok hétvégén is nyitva tartanak. A raktárakban is dolgozni fognak, hiszen fel kell tölteni a készleteket vasárnap is, tette hozzá. Szerinte az, hogy vasárnap is ki lehet-e szállítani a megrendelt árut, ebből a törvényből nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy hogyan fogja ellenőrizni a kormány, ha például valaki külföldről rendel valamit, és azt kihozzák vasárnap.

Forrás: atv.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Dávid: tönkretették a kereskedelmi szektort.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector