Startlaphoz Csatlakozz!

Összeolvad az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI

Kirúgáshullámmal áll fel az állami propagandagép

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 08. csütörtök, 14:22

Miközben új állami tévécsatornák indítását jelentik be, eldőlt az is: Dobos Menyhért lesz a négy összeolvadó médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – helyébe lépő Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, a többi intézményvezető sorsa bizonytalan. A cégek 150 kiemelt fizetésű dolgozójának többségét elbocsátják – tudta meg a Népszabadság.
 
  A parlament decemberi döntése alapján fél év alatt kell összevonni a négy közszolgálati csontvázintézményt. Négy év után a kormánypártok is rájöttek arra, hogy a médiarendszer átalakításakor feleslegesen tartották meg ezeket. A nagy múltú intézményeket 2010-ben egy-egy ötven főnél kevesebb munkatársat foglalkoztató csontvázintézménnyé alakították, amelyek leginkább csak kifizetői helyek a kádereknek.
 
   A cégek élére ugyanis olyan személyeket neveztek ki, akik előzőleg a jobboldali médiabirodalmakhoz tartozó orgánumoknál (Lánchíd Rádió, Hír TV) dolgoztak, vagy korábban már meggyőző gesztusokat tettek a Fidesznek. Így lehetett Medveczky Balázs az MTV, Dobos Menyhért a Duna TV, Jónás István a Magyar Rádió és Gazsó L. Ferenc pedig az MTI vezérigazgatója. Dobos akkor lopta be magát különösen a Fidesz szívébe, amikor a 2010-es választások előtt Medveczky Balázzsal együtt kitették Gyárfás Tamást és a Napkeltét az MTV-ből, másnap a műsort addig bojkottáló fideszes és KDNP-s politikusok már benn is voltak a köztévé reggeli műsorában.
 
 
   A négy zrt.-nél jelenleg több mint 150-en maradtak állományban kiemelt fizetésekkel, a cégek csupán megrendelői és programtervezői feladatokat látnak el. A pénz az állami gyártócégnél, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) van, ott készülnek a műsorok, illetve onnan rendelnek műsorokat külső, jórészt a Fideszhez kötődő produkciós irodáktól.
 
   A Szabó László Zsolt vezette MTVA évről évre egyre több pénzzel gazdálkodhat, az idei költségvetése meghaladja a 80 milliárd forintot, s éppen tegnap jelentették be, hogy március 15-től hírcsatornává alakítják az M1-et, a nemzeti főadó pedig a Duna TV lesz, oda teszik át a nagy költségvetésű szórakoztató műsorokat. Nyáron pedig indul az új sportcsatorna, az M4.
 
   Az elmúlt években komoly feszültség alakult ki az MTVA és a négy csontvázintézmény vezetői között, mert a médiaszolgáltatási alap részben átvette a megrendelői és programtervezési feladatokat is. Ezzel valójában kiürült a négy szervezet és teljesen világossá vált, hogy ezeket nem érdemes fenntartani.
 
   A törvény alapján az összevonás úgy jön létre, hogy az MTV, a Magyar Rádió és az MTI beolvad a Duna TV-be, amely Duna Médiaszolgáltatási Zrt.-ként működik tovább. Dobos Menyhért ugyan közel van a nyugdíjkorhatárhoz, de információink szerint élvezi Karas Monikának, a Médiatanács elnökének és Balogh Lászlónak, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnökének bizalmát.
 
   A négy intézménynél jelenleg dolgozó mintegy 150 munkatárs többségét várhatóan szélnek eresztik. A fizetésükből éves szinten félmilliárd forintot takaríthatnak meg, amit aztán a médiaszolgáltatási alap költhet el.
 
   Az MTVA dolgozói körében is igen feszült a hangulat, mert arra számítanak, hogy Szabó László Zsolt vezérigazgató még a héten bejelenti az újabb csoportos létszámleépítést. A vezérigazgató korábban azt mondta, hogy várhatóan száznál több, de kétszáznál kevesebb dolgozót fognak elküldeni, információink szerint azonban kétszáznál is több dolgozó elbocsátására készülnek.
 

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kirúgáshullámmal áll fel az állami propagandagép.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector