Startlaphoz Csatlakozz!

Hiánypótló dokumentum

Mi, mennyi 2015-ben?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 12. hétfő, 13:24

A minimálbér nőtt, a szociális ellátások összege nem, vagy csak alig változott – derül ki a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által összeállított, hiánypótló dokumentumból.

   Csalódás érheti, aki megszokott helyéről, az afsz.hu-ról próbálja letölteni „Mi, mennyi” című, minden évben összerakott dokumentumot, amelyben az összes szociális ellátás, illetve a minimálbér összege is szerepel. Jó hír azonban, hogy a dokumentum idén is elkészült, s innen letölthető.
 
   Az afsz.hu-n egyelőre megtalálhatók a „Mi mennyi” dokumentumok 2005-ig visszamenően, de a 2015-öst már nem találjuk, hiszen – mint az a munka.hu nyitóoldalán olvasható- „az Államreform II. programhoz illeszkedve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) feladatköreit 2015. január 1-től részben a Nemzetgazdasági Minisztérium, részben Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át. A lépést elsősorban az indokolta, hogy a Munkaügyi Hivatal a korábbi struktúrában nem képezett hidat a munkáltatók és az álláskeresők között.”
 
  Sok szám nem, de néhány azért változott 2014-hez képest. A minimálbér havi bruttó 105 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum 122 ezer forintra, a közfoglalkoztatási bér 79155 forintra nőtt (teljes munkaidős foglalkoztatásnál természetesen). A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott közmunkás bére idén eléri 20 forint híján a tavalyi minimálbér szintjét, 101480 forint. A munkavezető közmunkás bére havi 111660 forint lett.
 
   Az álláskeresési járadék maximuma továbbra is a minimálbér, így bruttó 105 ezer forintra nőtt a maximális összege - ez csak azokra vonatkozik, akik már idén váltak jogosulttá.
 
  A köszolgálati tisztviselők illetményalapjának összegén viszont nem látszik az idő múlása: 38650 forint. Ennyi volt már 2008-ban is, azóta sem változott. Hasonlóan kemény anyagból gyúrták az öregségi nyugdíj legkisebb összegét is: 28500 forint 2008 óta, idén is ennyi - nyugtázhatjuk a dokumentumot tanulmányozva. Ami persze magával vonja, hogy a nyugdíjminimumhoz kötött gyes bruttó összege is stabilan 28500 forint immár 7 éve. A családi pótlékok összege is az előbbi számokhoz hasonlóan a már-már szinte örök változatlanság érzetét kelti a prezíc összeállítás olvasójában, s nagyon sok hasonlóan fix számot találhatunk még a táblában.
 
   A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege - 22800 forint- sem változott tavalyhoz képest, bár ez nem 2008 óta ennyi, 2012-ben ugyanis 28500 forintról csökkentették erre a szintre.

  Akad olyan szociális ellátás is, amelynek a maximális összege idén emelkedik, mégpedig a rendszeres szociális segélyé 46 662 forintra. Igaz, ez az ellátási forma február utolsó napjával megszűnik.

  Nem változott az egyszerűsített foglalkoztatás közterhe és a kis összegű követelés értékhatára sem.

Forrás: munkajog.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mi, mennyi 2015-ben?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector