Startlaphoz Csatlakozz!

PwC Magyarország:

A munkahelyen való netezés jogi keretei

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 18. vasárnap, 17:03

Elmondták az ügyvédek, hogy mégis meddig mehet el a munkavállaló és a munkaadó. Gyakorlatilag már alig akad olyan munkahely, ahol ne lenne internet, ugyanakkor az internethasználat munkajogi aspektusaira még nincsenek írott szabályok, eseti döntések. Általában a munkaszerződés és a józan ész elegendő a helyes pályán maradáshoz, azonban akár privát leveleink is a bíróságon végezhetik, ha túlfeszítjük a húrt. A munkahelyen való netezés jogi kereteit tárták fel a PwC Magyarország szakemberei.

   Dr. Szűcs László, a Réti, Antall és Társai PwC Legal ügyvédje egy tavalyi sajtóbeszélgetésen kifejtette: amennyiben a munkáltatónk nem közli velünk, hogy korlátozza a nethasználatot, akkor vélelmezni kell: a magáncélú barangolás engedélyezett. Ugyanakkor hozzátette, hogy Németországban született már olyan bírósági döntés, amely kijelenti: egy nap két-három órát magáncélú internethasználattal eltölteni „aránytalan”.
 
Napi hat óránál többet nem ülhetünk a gép előtt
 
   Ez a „néhány” elböngészett óra még rázósabbnak tűnhet annak fényében, hogy papíron nem is tölthetünk napi hat óránál többet a gép előtt a „képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági feltételeiről” szóló 50/1999 (XI.3) EuM rendelet alapján. A hivatkozott rendelet szerint ugyanis „a munkáltató a munkafolyamatokat úgy szervezi meg, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces szünetek szakítsák meg, továbbá a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg”. Ezt már annak kapcsán tudtuk meg Szűcs Lászlótól, hogy „a tíz percről” kérdeztük, vagyis, lehet-e ez alatt a monitor előtt görnyedni. Írásos válasza röviden: nem.
 
Korlátozott munkaszerződés
 
  De lássuk, mit tehetünk, ha a leendő munkáltató egy netes korlátokkal teli munkaszerződést ajánl. A munkahely várományosa nyugodtan mondhat nemet, de ennek folyományaként a leendő munkáltató is mondhatja ugyanezt – hangoztatta a szakember még a beszélgetésen.
 
   Tehát miután igent mondtunk, többféle szigorítással találkozhatunk: vannak olyan cégek, melyek bizonyos jellegű oldalakat egyszerűen letiltanak. Elég, ha egy bizalmas adatokkal dolgozó bankárra és egy megnyitott csevegőablakra gondolunk, hogy ennek értelmét belássuk.
 
Ellenőrzés bármikor
 
  Ugyanakkor lehet, hogy „csak” ellenőriznek, melynek több szintje létezik. „Az az információ, hogy a munkavállaló milyen internetoldalakat látogat, illetve milyen adatokat tölt le, a vonatkozó adatvédelmi szabályok alapján személyes adat. A munkáltatói ellenőrzés – mint e személyes adat megismerése – kapcsán külön kezelendő az az eset, ha a munkáltató az internethasználatot kizárólag munka céljából engedélyezte, illetve az az eset, amikor a munkáltató a magáncélú internethasználatot is lehetővé tette” – hívja fel a figyelmet a beszélgetés apropóján készült sajtóanyag.
 
   A történet természetesen akkor válik rázóssá, ha tiltás van, hiszen ekkor bármikor a körmünkre nézhetnek. „Ennek azonban előfeltétele, hogy a munkáltató előzetesen kifejezetten és később bizonyítható formában felhívta a munkavállalók figyelmét az internethasználat korlátozására, illetve a munkáltatói utólagos ellenőrzés lehetőségére” – írták. A szakember kiemelte a beszélgetésen, hogy már elektronikusan is „aláírható” egy ilyen nyilatkozat a megszokott „tovább”, „értettem” és „ok” pipácskák benyomásával.
 
A levelezés szent, de nem sérthetetlen
 
  A levelezés szentségét jobb esetben már iskolában megtanultuk, ami legtöbb esetben áll. Még a céges belső levelezésbe se tekinthet be a munkáltató, ha a dolgozók úgy nyilatkoznak, hogy az magánjellegű, de amennyiben lesz egy sértett fele az elektronikus társalgásnak, rögtön bizonyítékká avanzsálódhat az, ami akár bíróság elé is kerülhet.
 
Illegális megfigyelés
 
  A fenti szituációk esetében egyenes az út, hogy webes ténykedésünk napvilágra kerüljön, de mi a helyzet, ha munkáltatónk a hátunk mögött figyeli meg ténykedésünket. „Amennyiben a munkavállaló hozzájárulása nélkül történik meg az internetes szokások ellenőrzése, úgy a munkavállaló a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulhat és kérheti a jogosulatlan adatkezelés megtiltását. Súlyosabb jogsértések esetén a NAIH jogosult bírság kiszabására, de a hivatal ilyen jellegű jogsértések esetén nem szokott ezzel a jogával élni. Amennyiben a munkáltató a munkavállaló hozzájárulása nélkül jogosulatlanul ellenőrzi a netezési szokásokat és ezzel a munkavállalónak jelentős érdeksérelmet okoz, úgy a munkavállaló a jogsértésre tekintettel sérelemdíjat követelhet. Ennek mértéke vonatkozásában nehéz becslést adni, mivel még olyan új jogintézményről van szó, aminek nincsen bírósági gyakorlata” – írta megkeresésünkre a Réti, Antall és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje.
 
  Összességében elmondható, hogy nem koppanhatunk nagyot a munkahelyen az internetezéssel, ha a józan ész, valamint a munkáltató által előírt határokat betartjuk. Utóbbiakra a munkáltató saját védelmében eléggé odafigyel – emelte ki a beszélgetésen dr. Zsédely Márta –, hiszen a törvényi szabályozás még gyermekcipőben jár.
 
  Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, a munkáltató, ha az áll érdekében, szívesen használja a netet. Így, ha már lógunk, akkor betegszabadságunk alatt ne szórjuk tele a szociális médiát túrázós képekkel, hiszen manapság már egy screenshot is lehet bizonyíték.

Forrás: Magyar Nemzet
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A munkahelyen való netezés jogi keretei.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector