Startlaphoz Csatlakozz!

Sztrájktárgyalások kezdődnek jövő hétfőn a PDSZ kezdeményezésére

Tavasszal pedagógussztrájk jöhet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 20. kedd, 10:34

Sztrájktárgyalások kezdődnek jövő hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkárságával. Az érdekvédelmi szervezet szeretné elérni, hogy a pedagógusok heti kötelezően iskolában töltött óraszáma ismét 22 legyen – tudta meg a Népszava.

   Mint ismert, a kormány ezt 32 órára emelte, ám hogy milyen hatással van a pedagógusokra, azóta sem vizsgálták, éppen ezért a PDSZ követeli, hogy a tárca készítsen felmérést, milyen mértékű a tanárok leterheltsége. „A kollégák nagyon fáradtak, ezért szeretnénk, ha módosítanák a jogszabályt” – mondta Mendrey László. A PDSZ elnöke arról is tájékoztatott, hogy az érdekképviselet javaslatára a minisztérium 2010-ben már elvégzett egy ilyen vizsgálatot, amely megállapította, a 40 órás munkahéten átlagosan 51 órát dolgoznak a tanárok. Akkor azonban még az iskolában töltött kötelező óraszám 22 volt, így nyilvánvaló, hogy a pedagógusok terhelése azóta növekedett.
 
   Mendrey felháborítónak tartja továbbá, hogy egy jogszabály módosítás nyomán háromheti pénzt vesznek ki a pedagógusok zsebéből. A bérek mértékét ugyanis eddig a minimálbérhez kötötték, ám a pedagógus életpályamodellben foglaltakat nemrégiben - mindenféle egyeztetés nélkül - eltörölték. A PDSZ azt szeretné, hogy a béreket orvosolja a kabinet, de jelentős, ötvenszázalékos béremelést követelnek a nem pedagógusként dolgozó iskolai munkatársaknak is. Kérik azt is, szülessen kormányhatározat arról, hogy a jövőben semmilyen módon nem korlátozzák a középfokú képzést. Sem a szakmai szervezetek, sem az akadémiai kutatók nem támogatják a kormány elképzeléseit a gimnáziumi képzés visszaszorításáról - mondta Mendrey. A szakszervezet úgy gondolja, ne a miniszterelnök vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara határozza azt meg, ki szerezhet érettségit. Követelik azt is, hogy az igazgatók kapják vissza a gazdálkodói és munkáltatói jogokat, mert - mint Mendrey fogalmazott - noha minőségi munkát várnak tőlük, valójában így lehetőségük sincs arra, hogy érdemi kérdésekben döntsenek.
 
   A PDSZ levelet küld követeléseiről a társszakszervezeteknek és a Nemzeti Pedagógus Karnak. Arra kérik őket, támogassák elképzeléseiket, és ha lehetőséget látnak rá, csatlakozzanak a sztrájktárgyalásokhoz. A kezdeményező érdekképviselet alapvetően a tárgyalások eredményességében reménykedik, de a tárca kompromisszumkészségének hiánya esetén kora tavasszal a tagságukhoz tartozó pedagógusok sztrájkba léphetnek.

Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tavasszal pedagógussztrájk jöhet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector