Startlaphoz Csatlakozz!

Az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának

Bevándorló pékek álltak Rogán olcsó kenyerének útjába

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 29. csütörtök, 14:45

 A Fidesz szerint az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának, a pékszövetség vezetője viszont azt mondja, nekik jelenleg nem áll módjukban mérsékelni a sütőipari termékek árát - írja a Népszabadság.

  Ha a gázolaj árának emelkedésekor ugyanolyan mértékben nő a fehér kenyér ára is, akkor elvárható, hogy a gázolajár-csökkenéskor a fehér kenyér és más pékáruk ára is ugyanúgy csökkenjen - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke szerdán Budapesten újságíróknak, miután - Tállai András nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár jelenlétében - tárgyalt a Magyar Pékszövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének képviselőivel.
 
  Rogán Antal kifejtette: 2006 és 2013 között a fehér kenyér ára 58 százalékkal emelkedett, éppen annyival, mint a gázolajé. Tavaly ugyanakkor a gázolaj olcsóbb lett, 11 százalékkal, a fehér kenyér viszont csak 5 százalékkal - tette hozzá.
 
  Közölte, az egyeztetést a kereskedőláncok képviselőivel folytatja, mert a végső fogyasztói árat ők alakítják ki. A Fidesz-frakció és a gazdasági bizottság "nem fogja a témát veszni hagyni" - fogalmazott.
 
  A frakcióvezető arról is beszélt, hogy vizsgálatot kezdeményez az albán - egyébként Koszovóban bejegyzett cégek által működtetett - pékségek közteherfizetésével kapcsolatban, mert a pékszövetség állítása szerint ezekben a pékségekben sokszor nem jelentik be a dolgozókat.
 
  A politikus érdekes összefüggésnek nevezte, hogy Magyarországon az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a menekültkérelmet beadó koszovóiak száma. Mindenképpen megér egy alapos - minisztériumi, adó- és bevándorlási hivatali - vizsgálatot, hogy visszaélnek-e a menekültstátussal a Magyarországon működő koszovói cégek azért, hogy valahogyan elkerüljék a közterhek megfizetését - mondta.
 
  Rogán Antal kérdésre arról is szólt: személyesen is meg fogja hallgatni Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő véleményét, aki a napokban a kormányzati tevékenységet kritizáló írást tett közzé. Megjegyezte, továbbra is számítanak Bencsik János munkájára a Fidesz-frakcióban.
 
Útdíj, ekáer, soroljuk még?
 
  Septe József, a pékszövetség elnöke a frakcióvezetővel folytatott tárgyalás utáni tájékoztatón kijelentette: a jelenlegi költségszerkezet nem teszi lehetővé nekik a sütőipari termékek árának csökkentését.
 
  A statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva viszont jelezte, folyamatosan csökken a sütőipari termékek ára. Ugyanakkor nagyon nagy különbség van a úgynevezett sütőipari átadási ár és a kereskedelmi eladási ár között - mondta.
 
  Megjegyezte, hogy a gázolaj a sütőipar 18-20 százalékos logisztikai költségeiben csak 3 százalékot tesz ki.
 
  Septe József szorgalmazta egyúttal az alapvető sütőipari termékek áfájának csökkentését 18-ról 5 százalékra.
 
  Szöllősi Réka, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszeripar sok problémával küzd, alacsony, 1-2 százalékos a jövedelmezősége. Ezért az önköltségek között viszonylag kis hányadot kitevő üzemanyagár "nem feltétlenül tud megjelenni a fogyasztói árakban" - mondta.
 
  Példaként megemlítette, hogy a minimálbér-emelés az élelmiszeriparban sokkal nagyobb hatással van az előállítási költségekre, mint az üzemanyagárak néhány hónappal ezelőtt kezdődött csökkenése.
 
  Az útdíj, az ekáer és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése szintén többletköltséget jelent az élelmiszer-feldolgozóknak - magyarázta Szöllősi Réka.
 
  Ő is jelezte ugyanakkor, hogy a tavaly decemberi és a 2013. decemberi élelmiszerárak összevetése egyszázalékos árcsökkenést mutat, de például a zsemle öt százalékkal lett olcsóbb.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Bevándorló pékek álltak Rogán olcsó kenyerének útjába.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector