Startlaphoz Csatlakozz!

Nem vagyunk robotok

A legfontosabbat nem tudjuk csak a vasárnapi zárva tartásról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 05. csütörtök, 13:50

A vasárnapi zárva tartásról már nagyon sok információja van a gazdaság szereplőinek és legalább annyi hiányzik nekik, a leglényegesebbet azonban biztosan nem tudja senki. Éppen a legfontosabbat: mit fognak csinálni a magyar fogyasztók. Ők ugyanis nem robotok, akiknek az állam jogszabállyal, késztetéssel megmondhatná óra-percre, forint-fillére, mit tegyenek vasárnap, mikor és mire költsék a pénzüket. A GfK szerint csak az élelmiszerkereskedelemben heti 873 ezer vásárlás a tét. Az erre költött pénz jórészét fogja másként, máskor és/vagy máshol felhasználni a magyar vásárló – olvasható a Világgazdaságban.

   Az biztosra vehető, hogy az eddigi vasárnapi költés a március 15-től nem pottyan automatikusan az e napon kinyitható boltok ölébe. Ezekben a kis üzletekben az eddigi vasárnapi vásárlások túlnyomó része egyszerűen nem bonyolítható le. A vásárlók jelentős része ezért át fog vándorolni a hét többi napjára, jellemzően péntekre-szombatra, és jó eséllyel azokba a boltokba megy majd, ahová eddig eddig is. Az élelmiszerkereskedelemben vasárnapra túlnyomórészt azok a vásárlások maradnak, amelyek nem tervezettek vagy tervezhetőek. Milliárdokról van itt is szó, amelyek egy része most még a nemsokára aznap kényszerűen bezáró üzletek kasszáját gazdagították, de messze nem a teljes forgalomról.
 
   Vannak azonban olyan termékek, amelyeknél az is kérdés, elköltik-e egyáltalában az eddig ezekre szánt pénzt. Klasszikusan ilyenek az élmény- vagy impulzusvásárlások, amelyek nélkül elvan az ember, de ha már ott van, megteszi. Ezekhez hely és idő kell, nem csap az ember a homlokára vasárnap reggel, hogy de elmennék egy csetreszt venni a kedvenc lakberendezési boltomba. Az ilyen, nem szükségszerű vásárlásokból is élő üzletek akár a forgalmuk tartós csökkenésére is felkészülhetnek.
 
   Ha pedig lesz olyan pénz, amelyet vasárnap híjján nem vásárlásra költünk, akkor ezekre a milliárdokra is elkezdődhet a vadászat. Csak az a biztos, hogy a fogyasztói szokások átalakítása és a vasárnapi költések újraosztása nem megy majd parancsszóra, és nem valósul meg az a bukolikus kormányzati elképzelés, miszerint a plazák helyett a magyar eztán a természet lágy ölén halad majd a turistaházak felé.

Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A legfontosabbat nem tudjuk csak a vasárnapi zárva tartásról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector