Startlaphoz Csatlakozz!

Itthon nem lesznek leépítések

Megússzák a magyar Richter-dolgozók

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 09. hétfő, 17:34

Elsősorban a rubel mélyrepülése miatt lett veszteséges a Richter Gedeon utolsó negyedéve, ennek ellenére a vállalat első embere hosszútávon hisz az orosz piacban. A gyengébb eredmények miatt megszorításokra kényszerül a vállalat, de itthon nem lesznek leépítések – írja az mfor.hu.

  Egyszeri tételek miatt jelentős veszteséget szenvedett el a Richter Gedeon 2014 utolsó negyedévében, derült ki a hétfőn hajnalban publikált gyorsjelentésből. A tavalyi évi eredményeket, illetve az idei kilátásokat elemezte hétfői sajtótájékoztatóján Bogsch Erik a társaság vezérigazgatója, aki elmondta, hogy „nem emlékszik mikor volt utoljára negyedéves alapon veszteséges a Richter”. Azt is elmondta, hogy a nem realizált veszteség nélkül most is nyereséges lett volna a vállalat.
 
  Mint az a publikált adatokból is kiderült, jelentős volt a visszaesés az orosz és az ukrán piacon, de Lengyelországban sem sikerült jól az utóbbi időszak. Mint azt Bogsch Erik is elmondta, az orosz fizetőeszköz zuhanása komoly átértékelést vont maga után, és súlyos (14,7 milliárd forintos) nem realizált veszteséget okozott. Ezeket a jól teljesítő piacok nem tudták ellensúlyozni, hiába nőtt a forgalom az EU 15 régióban, az USA-ban, és Kínában. A helyzetet egyébként jól jelzi, hogy az árbevételt tekintve az orosz piac súlya 28-ról 24 százalékra csökkent.
 
   Mint azt a vállalat vezetője hangsúlyozta, a decemberben kiadott profit figyelmeztetésben szinte teljesen pontos előrejelzést adtak a visszaesés mértékét illetően, amely várhatóan az idei évben is folytatódik. A vállalat bevételei ugyanis a 2015-ös évben előreláthatólag 7-8 százalékkal csökkennek, ám ezúttal is nagyon komoly különbségek lehetnek az egyes piacokat illetően. Ezek kapcsán a Richter vezetője elmondta, hogy Magyarországon stagnáló árbevétellel számolnak, a tavalyi számok megismétlését várják. Az egyik legérdekesebb az orosz piac lesz, ahol nem százalékos változást közöltek, hanem rubelben adták meg a várható forgalmat. Igaz magyarázatként az is elhangzott, hogy Oroszországban kétfajta készítménycsoport van, egyrészt az alapellátás gyógyszerei, melyek ára be van fagyasztva, illetve a piaci áras termékek, az árbevételből a Richternél fele-fele arányban részesül a két termékcsoport. A devizaárfolyamok változására reagálva a Richter a szabadáras termékeknél 25 százalékos áremelést hajtott végre (rubelben). Ez a lépés egyrészt 5-10 százalékos volumencsökkenést jelenthet, másrészt viszont eredménynövekedéssel is jár, a prognózis szerint 15 milliárd rubel lehet az orosz piacról származó bevétel a tavalyi 13,7 milliárd után. (Arra viszont a vezető nem vállalkozott, hogy akár euróban, akár forintban becslést adjon, mennyit is fog ez érni.)
 
  Elhangzott az is, hogy Oroszországban nem csökkent a Richter piaci pozíciója, a politikai (de)stabilitás, a gazdaság állapota, és az alacsony gyógyszerfogyasztás is hosszú távon felfele mutató jelek. Bogsch Erik szerint elképzelhető, hogy lesznek rosszabb évek, de a Richter hisz az orosz piacban. Az is elhangzott, hogy a helyi gyártású termékek előtérbe kerültek, így ezt erősítette a Richter. A kínálatban ez most hozzávetőleg 15 százalékos arányt képvisel, de tovább fogják növelni.
 
   Az orosz piac kapcsán felmerült az is, hogy miért nem fedezte le a bevételeit a devizapiacon a Richter. Mint Bogsch Erik elmondta, kitartanak azon stratégia mellett, hogy ezzel az eszközzel nem kívánnak élni, gyógyszergyártó vállalatként nem akarnak devizával spekulálni. Azt is hozzátette, hogy ha több éves periódust vizsgálnak, akkor a rubelkockázat futása többet hozott, mintha folyamatosan fedezték volna ezeket a pozíciókat. Igaz, a tavalyi évben a rubel zuhanása miatt elvileg sok pénzt lehetett volna nyerni, gyakorlatilag azonban több akadály is felmerülne, egyrészt a magas orosz alapkamat miatt a hedge viszonylag drága lenne, illetve a piaci bizonytalanság miatt ezeknek az üzleteknek a megkötése is akadályokba ütközik.
 
   A másik két rosszul teljesítő piacra is kitért Bogsch Erik, aki elmondta, hogy Ukrajnában nagyon komoly problémákat látnak, az ország a gazdasági csőd szálán táncol, a hrivnya árfolyama összeomlott, így a kilátások is meglehetősen borúsak. A vállalat előrejelzése szerint dollárban 40 százalékos lesz a visszaesés. Ráadásul a következő időszakban nem is számolnak fordulattal, így itt a Richter arra törekszik, hogy fenntartsa a jelenlétét, de igyekeznek ezt minél alacsonyabb költségek mellett abszolválni.
Lengyelországban az árverseny, és kieső generikus készítmény is rontotta az eredményt, ám idén már növekvő árbevétellel számolnak zlotyban.
 
   A legjobb piac idén is az EU 15 lehet, ahol 10 százalékos bővülésre számítanak. A menedzsmentet is meglepő amerikai bővülést azonban idén nem fogják tudni megismételni, és a magas bázis miatt idén mindenképpen visszaeséssel számolnak.
 
   A növekedést tekintve a Richter legnagyobb erőssége a jövőben is a nőgyógyászati termékek lesznek, de a társaság jövője szempontjából a Cariprazine törzskönyvezése és piaci bevezetése is nagyon fontos. A vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy akár az Esmya, akár a fent említett Cariprazine az idei számokhoz a távolabbi jövőben járulhat hozzá sokkal nagyobb mértékben. Igaz az Esmya kapcsán már most is folyamatos növekedés tapasztalható, a 2014-ben a terméken realizált 33 millió euróval szemben a Richter idén 47 millió eurót vár. A nőgyógyászati szer alkalmazhatóságának kiterjesztése esetén a legjobb esetben 100 millió euróig futhat fel a termékből származó árbevétel a következő években.
 
   Bogsch Erik azt is elmondta, hogy tekintettel a visszaeső árbevételre a Richter 10 milliárd forintot kitevő költségcsökkentő programot hajt végre. Ennek keretében piaconként eltérő lépéseket tesznek. Általánosságban elmondható, hogy csökkentik az értékesítési és marketing költségeket, de a K+F-re is kevesebb pénz jut összességében. A rosszul teljesítő, és gyenge kilátásokkal rendelkező országokban leépítések is voltak, illetve ezekre is sor kerül. Mint Bogsch Erik elmondta, a leépítések Magyarországot nem érintik.
 
Forrás: mfor.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megússzák a magyar Richter-dolgozók.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector