Startlaphoz Csatlakozz!

Zajlik a csoportos létszámleépítés és a következő körös elbocsátást is tervezik

Az egész szerkesztőséget lefejezte a köztévés kasza

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 10. kedd, 10:49

Az elsők között bocsátották el az állami médiából a tévés kulturális szerkesztőség három ismert műsorvezetőjét, Giró-Szász Krisztinát, Sipos Anna Szilviát és Mohácsi Szilviát – írja a Népszabadság.

  Az ő elküldésük is igazolja azokat az információkat, hogy Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az eddig belső gyártásban készülő műsorok egy jelentős részét, beleértve a kulturális magazinműsorokat, a jövőben külső produkciós irodáktól akarja megrendelni.
 
   Lapunk úgy tudja, a kirúgásra ítélt műsorkészítők egy részének most azt ígérik, hogy továbbra is dolgozhatnak a köztévének, mert a külsős produkciós irodák foglalkoztathatják a riporterek, szerkesztők, műsorvezetők egy részét. Az MTVA megmaradó kulturális főszerkesztősége egy „átvevő pont” maradhat. A szerkesztőség élére tavaly ősszel nevezték ki Doncsev Andrást, a második Orbán-kormány egykori államtitkárát.
 
   Információink szerint rádiós műsorkészítőket is elbocsátottak, köztük Gellért András műsorvezetőt. Múlt héten a szakszervezetek részben azért nem írták alá a 177 fő elbocsátásáról szóló megállapodást, mert a rádióműsorok készítésében már most olyan kevés dolgozó vesz részt, hogy a munkavállalókat a cég szabadságuk idején is dolgoztatja. A menedzsment azonban eddig ezt a jelzést sem vette figyelembe. Az elbocsátásra kijelöltek között van egy olyan műszaki szakember is, aki 49 és fél éve dolgozik a közmédiánál.
 
   A Népszabadság úgy értesült, miközben zajlik a csoportos létszámleépítés, már a következő körös elbocsátást tervezik a médiaszolgáltatási alapnál. A még kiszervezhető területek közé sorolják többek között az informatikát, a pénzügyi adminisztrációt. A mostani 177 fős leépítéssel az MTVA másfél milliárd forintot takaríthat meg a béreken.
 
Forrás: Népszabadság


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az egész szerkesztőséget lefejezte a köztévés kasza.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector