A közmunka bumerángja

Áldás és átok a közmunka. Némi szerencsével az előbbiből jut több az erre kényszerülő embernek. Nincs azonban mindenkinek szerencséje - írja a Világgazdaság.

   Tartósan százötven ezer fölött van a közmunkások száma. Az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet két munkatársa, Cseres-Gergely Zsombor és Molnár György a Defacto blogon előrevetítik, hogy a közfoglalkoztatás 2015-ben valószínűleg tovább bővül, mivel a munkanélküli ellátás már csak 3 hónapig jár. Ennyi idő alatt nehéz elhelyezkedni, így sokan újra a közfoglalkoztatásban kötnek majd ki. Vagyis a program nem érte el kitűzött célját, hogy „a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra”. Komoly a veszély – írják a kutatók –, hogy a résztvevők bezáródnak a programba, és hosszú évekig végeznek majd támogatott bérért gazdaságilag kevéssé fontos munkát. Az elemzés ijesztő perspektívát vázol. Ennél már csak az élet ijesztőbb.
 
  Katalin – nevezzük csak így történetünk egyik szereplőjét – több mint egy éve közmunkás. Egyetemi végzettsége van, egy közintézmény irodájában dolgozhat. Ez szerencse is lehetne. De nem az. Munkájára, tudására ugyanis nincs szükség. Csak alkalmazzák, mert van rá állami fedezet. Munkát azonban inkább alibiből adnak neki. Talán azért, mert kívülállónak tekintik, aki úgyis csak ideig-óráig tartózkodik a hivatalban. De lehet, hogy tényleg nincs neki való munka. Külön szobát viszont kapott. Ez jó, nem? Nem jó. Így ugyanis esélye sincs arra, hogy beletanuljon a hivatal munkájába, s esetleg ő találjon ki magának valami hasznos teendőt.
 
   Mert szeretne dolgozni, az üres szoba íróasztalánál tétlenül üldögélve lassan kikészíti a fölöslegesség érzete. A depressziója egyre súlyosabb. S otthon újra előkerül az alkohol. Ezt egyszer már legyőzte, a közmunka jó kapaszkodót, kiutat ígért. Elméletben. Már hosszú ideig csak alkalmi munkából tengődött, ez lehetett volna egy szalmaszál, amely visszahúzza a földre. Nem lett az. A közösség, ahová berakták, nem fogadta be, csak eltűri. Pedig ha használnák, kihasználnák, mindenkinek jobb lenne: a hivatal olcsón kapott képzett munkaerőt, akivel kiválthatna egy drágábbat is – igaz, ez sem cél, ás talán ettől ijedtek meg a régi dolgozók. Jobb a távolság, gondolhatják.
 
  Líviának nagyobb szerencséje volt. Ő is diplomás, filozófus. Minimális az elhelyezkedési esélye. Ezért már régóta nem a szakmájában dolgozott, ám a válság még így is kisodorta hosszabb-rövidebb ideig tartó állásaiból. Ő is egy hivatalba került, de őt befogadta a közösség. Dolgoztatják rendesen, minimális pénzért. A főnök elégedett, már régóta fájt a feje, kivel végeztessen el egy munkát, merthogy pénze újabb emberre nem volt. A közmunkás megoldotta a kérdést. Lívia is elégedett. Már rég elfelejtette, miért tanult ő éveken át, már annak is örül, hogy munkája van, igaz, minimális pénzért, de ez most sokat ér számára, közösségben van, hasznos munkát végez. Hogy mi lesz a jövőben? Nem álmodozik többet. Nincsenek tervei. Már nem bánná, ha örökre így maradna.
 
  Nemrégiben egy felkapott és sokat vitatott hírré vált a Baranya megyei Gyöngyfa polgármesterének lemondása. Németh István távozását azzal indokolta: a közmunkának nincs értelme, százmilliárdok mennek a semmibe. Náluk egyéb dolog híján egy 300 méteres árkot tisztított 36 közmunkás, hónapokon át. Ők is érezhették, ennek nincs értelme, ezért hol bementek dolgozni, hol nem. Sok polgármester tudna hasonló történetet mesélni, különösen a kisebb falvakban. Többségük azonban inkább hallgat. Az államilag fizetett közmunka valamennyire enyhíti a szegénységet. Ha ez nincs, akkor az önkormányzatnak kell segélyt osztaniuk a rászorulóknak. Arra sincs fedezet.
 
   Patthelyzet. A közmunka tényleg hasznos lehet, ha közben épülnek a piaci munkahelyre visszavezető hidak is. Átképzéssel, vagy például adó- és járulékkedvezményekkel a vállalatoknak, hogy alkalmazzanak munkanélkülieket. Az emberek ugyanis dolgozni akarnak. Kevés pénzért is. Persze, a kiszolgáltatottságot csak rövid ideig szabadna ilyen módon enyhíteni. Ez sem lehet tartós megoldás. Csak egy lépés a normális, majd hatékony és értelmes munka felé.
 
Forrás: Világgzdaság