Startlaphoz Csatlakozz!

Nyolc megyeszékhelyen tüntetnek ma délután négy órakor a Közmunkás Szakszervezet felhívására

Eljött az ellenállás ideje

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 14. szombat, 08:17

 Nyolc megyeszékhelyen tüntetnek ma délután négy órakor az emberi méltóságért, a vidék Magyarországáért. Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Szolnokon, Tatabányán, Kaposváron és Nyíregyházán tiltakoznak majd a kilátástalanság, az elszegényedés ellen. A Közmunkás Szakszervezet felhívására hétfő óta gyalogolnak Borsodban, Szabolcs megyében és Baranyában a megyei kormányhivatalok felé, hogy megmutassák, a vidéki embereknek is van erejük az ellenállásra – írja a Népszava.

   A szakszervezet 2012 februárjában és egy évvel később is éhségmeneteket indított Budapestre, hogy a nyomorra, a gyermekszegénységre, a közmunkások lehetetlen helyzetére figyelmeztessenek. Az idén azonban úgy határoztak, miután a fővárosban egymást érik a jogos követeléseket megfogalmazó megmozdulások, ezért most mindenki saját megyéjében gyalogol, hogy felhívja a figyelmet az ott élők elkeseredettségére, hogy bebizonyítsák: a vidéki embereknek is van véleményük, nekik is vannak az ország jövőjével kapcsolatos terveik.
 
  A mai demonstrációkon felolvassák a szakszervezet kiáltványát, amiben igazságosabb, alacsonyabb adókat, nettó 88 ezer forintos minimálbért, jogvédelmet, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, a korkedvezményes nyugdíjak visszaállítását, az elszegényedés megfékezését követelik. Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke délután Miskolcon arról fog beszélni, hogy Magyarországon eljött az ellenállás ideje.
 
   A kormány ugyanis a létminimum alá nyom több mint négy és fél millió embert, elnyomja a tehetséget, elveszi az esélyt és az intézkedései ellen hiába tiltakoznak, a jelenlegi hatalomról ez lepereg. Arra szólítja majd fel az embereket, mondjanak nemet amikor a fideszesek azt hajtogatják: havonta 52 ezer forintból meg tudnak élni a családok, amikor bezárják az egyetemek kapuit a gyerekek előtt, amikor közlik, hogy a szegények két kezükkel temessék el a halottaikat és közmunkás lehet a tanárból, ha kinyitja a száját. Komjáthi szerint a dolgozók dühénél csak az erejük nagyobb, ezért ha összefognak, a kormánynak előbb-utóbb mennie kell.
 
Forrás: Népszava
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Eljött az ellenállás ideje.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector