Startlaphoz Csatlakozz!

„Egységes kommunikáció”

Az EMMI dolgozóinak tilos kimondaniuk, hogy stadion és szegénység

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 18. szerda, 08:21

Egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI a dolgozóit. A tárca sajtóosztálya szerint erre „az egységes kommunikáció” érdekében van szükség – tudta meg a vs.hu.

  Belső emailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a háttérintézményeinek a munkatársai: a levélben a VS.hu információi szerint oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, amik „nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban”. Kedvezményezetteken az EMMI által kezelt uniós pályázatok nyerteseit kell érteni.
 
   A nemkívánatos kifejezéseket között a köznyelvben teljesen megszokottak, ugyanakkor negatív dolokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. Vannak olyan szavak is, melyek ma már tényleg kevésbé illőnek számítanak, mint a rokkant, a terhes, vagy éppen a fogyatékos.
 
   Ugyanakkor a lista összeállítóinak figyelmét a stadion kifejezés sem kerülte el, a levél értelmében ezt sem illik használni. A minisztérium vezetői azonban mankót is adnak a dolgozók kezébe, és alternatív kifejezéseket javasolnak. Így a szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés. A stadion helyett pedig a fedett sportlétesítmény használandó.
 
  A VS.hu megkeresésére az EMMI sajtóosztálya elismerte a level létezését. Mint válaszukban írták, a „levél valóban a minisztérium munkatársainak készült – s ahogyan ez más cég esetében is teljesen természetes –, ez a belső szabályozási és eljárási rend része, segíti az egységesebb, pontosabb mindennapi munkát. Ebben az esetben nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy megfelelő szavakat, kifejezéseket használjanak a munkatársaink a kommunikációban”.
 
   A minisztérium szerint „ez segíti az egységes szóhasználatot egy-egy témában, a közérthetőbb megszólalást, s egyúttal a kormányzati politika irányát is mutatja. Hiszen nem mindegy, hogy egy várandós kismamára azt mondjuk hogy terhes vagy hogy áldott állapotban van, továbbá rokkantról vagy mozgáskorlátozottról beszélünk”.
 
   Kérdéseinkre azt is mondták, hogy az „útmutatás kiadása folyamatos, nem bizonyos időszakhoz köthető”, a lista pedig „a minisztérium szervezeti egységeivel egyeztetve készült”. Arra a kérdésünkre, hogy a nem megfelelő kifejezést használó munkatársaknak kell-e esetleg valamilyen szankciótól tartaniuk, azt írták, „az útmutatás - mint ahogyan az a nevében is benne foglaltatik - segíti az egységes kommunikációt, munkatársaink szóhasználatát egy-egy megszólalásnál; nem a be nem tartásának következményein, hanem a iránymutatáson van a hangsúly”.
 
  Balog Zoltán egy novemberi konferencián egyébként már beszélt arról, hogy szeretné, ha a terhesség helyett a várandósság szót használnák, mint mondta, ezt egyfajta nyelvpolitikai küzdelemnek tartja. A konferencián egy másik konkrét példát is mondott: a terhességi gyermekágyi segély átnevezését. Abból hivatalosan is várandóssági és csecsemőgondozási díj lett. Balog Zoltán ezekre azt mondta, „nevezzük úgy a dolgokat, ahogy rólunk gondolkodunk.
 
   Tavaly egyébként be is adtak egy módosító javaslatot az egészségügyi törvényhez, aminek 48. paragrafusában kimondják, hogy az eredeti törvény „terhesség” kifejezése helyébe a “várandósság” lép.
Forrás: vs.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az EMMI dolgozóinak tilos kimondaniuk, hogy stadion és szegénység.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector