Startlaphoz Csatlakozz!

A vállalkozók szerint még mindig nem késő visszavonni az elhibázott törvényt

Vasárnapi káosz készül

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 20. péntek, 16:20

 Nem akarja bővíteni a kormány a vasárnapi zárva tartásról szóló törvénybe foglalt kivételek körét. A gazdasági tárca múlt héten szétküldött kormányrendelet-tervezete eszerint tévedés volt. A vállalkozók szerint még mindig nem késő visszavonni az elhibázott törvényt.

   Döntött a kormány a vasárnapi pihenőnaphoz kapcsolódó rendeletről, nem bővítik a kivételek körét - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés után. A „kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire tekintettel nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére” - közölte a kormányszóvivő. A törvény mindenesetre kiveszi a vasárnapi munkavégzés tilalma alól egyebek mellett a világörökségi területen - és annak kormány által kijelölhető védőzónájában - működő boltokat, de úgy tetszik nem kerülnek be a kikötők. Budapesten az Andrássy úti luxus üzletek nyitva tarthatnak, de a százezreket kiszolgáló bevásárlóközpontok nem.
 
   A múlt héten a Nemzetgazdasági Minisztérium egy a kormányrendelet tervezetet köröztetett - erről azonban Kovács Zoltán erről nem tudott -, lapunk információi szerint kóbor tervezet Glattfelder Béla titkárságáról érkezett a szakmai érdekvédelmi szervezetekhez. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Népszavának megjegyezte, hogy ez a kormányrendelet tervezet éppen a kivételek bővítéséről szólt. A kormányszóvivő szavai alapján a törvényhez most próbálnak egy teljesen használhatatlan végrehajtási rendeletet illeszteni - említette a VOSZ főtitkára, aki szerint teljes a káosz. Egyeztetés nélkül készült egy törvény, majd egy rendelet tervezet teli hibával, amiben szerepelnek a kivételek, majd a kormány közli, hogy nem lát indokot a törvényben foglaltakon kívül a kivételek bővítésére rendeleti szinten.
 
  „Erre már nincs mit mondani, hacsak azt nem, hogy a szerdai kormányülésen ezt a jogi barkácsmunkát elolvashatták néhányan, akiknek még megmaradt a józan ítélőképességük, hogy így nem lehet szabályozni” - tette hozzá Dávid. Az üdülőkörzetek kijelölése például minden logikát nélkülözött, a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó szerepel a vitatott rendelettervezetben a kivételek között, de például a Duna-kanyar, a Fertő-tó, a mátrai üdülőkörzet nem. Az új kormányálláspont szerint viszont a kivételek kivétele a szabályozásból egy hatalmas pofont jelent a turizmusnak - figyelmeztetett Dávid Ferenc.
 
   Még ennél is furcsább megoldás, hogy a törvény a kivételek közé sorolja a világörökségek területe mellett azok védőzónáit is. Így fordulhat elő, hogy például az Andrássy úton nyitva tarthatnak olyan luxus üzletek, mint a Gucci, miközben a tőle néhány száz méterre levő boltokra vasárnap lakat kerül. Tovább fokozható a diszkrimináció, azzal, hogy a Szt.István körúton a páratlan oldalon nyitva tarthatnak az üzletek, mert az V. kerület szinte teljes egészében „világörökség védelmi védőzóna”, míg a páros oldalon zárva lesznek a boltok. Vagy mint a vg.hu írja, az Astoriánál zárva kell majd tartania a kis Tescónak, ám az Aldi nyitva lehet vasárnap.
 
   A törvény rossz koncepció alapján született, amit nem vitattak meg az érdekeltekkel - állapította meg Dávid. Szerinte hasonlóan a labdarúgáshoz, egy alapvetően rossz stratégián taktikailag már nem lehet javítani. Nem egészen egy hónappal a törvény március 15-i hatályba lépése előtt a több tízezer kis és közepes kereskedelmi vállalkozó nem tudja, hogy végül is mire számíthat. „Ezekkel a vállalkozásokkal szórakozik a magyar kormány” - vélte Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára szerint még mindig nem késő ezt a törvényt visszavonni és ezt az intézkedést nyugodt körülmények között, hosszú átmeneti idővel ősszel újra elő lehetne venni.
 
   Információink szerint a törvény és a rendelettervezet körüli káosz okai között szerepel a háttérben zajló lobbi harc is, arról, hogy mégis minél több helyen ki lehessen nyitni, s ezt a kormány, vagy a minisztérium, vagy a helyi önkormányzatok engedélyezhessék. Az internetes kereskedelmet például a mai napig nem szabályozták és a rendelettervezetben sem szerepel.

Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnapi káosz készül.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector