Startlaphoz Csatlakozz!

Zajlanak a 2015-ös béremelésekről szóló egyeztetések

Idén is lehet közlekedési sztrájk

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 23. hétfő, 09:50

Folyamatosan zajlanak a 2015-ös béremelésekről szóló egyeztetések, de még kevés megállapodás van – mondta a Napi Gazdaságnak Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Egyelőre jellemzően inkább az állami szférába tartozó nagyobb cégeknél sikerült tető alá hozni a 2015-ös helyi bérmegállapodást. A Magyar Postánál már tavaly aláírták azt, míg a MÁV-csoport vezetése pénteken állapodott meg a szakszervezetekkel arról, hogy átlagosan 3,4 százalékkal emeli a vállalatcsoport mintegy 35 ezer munkavállalójának keresetét. Az emelés január 1-jétől visszamenőleg hatályos, első kifizetése várhatóan március elején lesz. A béremelés a vezetői kört nem érinti.

   A Volán-társaságoknál azonban egyre jobban elmérgesedik a béremelésről szóló vita – a munkaadó ugyanis többszöri egyeztetés ellenére is kitart amellett, hogy idén még jelképes mértékben sem emeli a fizetéseket a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél, ezzel szemben a szakszervezet 6,5 százalékos emelést tartana elfogadhatónak. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) sztrájkbizottságot alakított. Dobi István, a SZAKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: kitűzték a sztrájk időpontját is, március 23-tól 28-ig, és hamarosan elkezdődnek az egyeztetések az elégséges szolgáltatásról. Amennyiben a kitűzött időpontig nem sikerül megegyezésre jutni, sztrájkkal gyakorolnak nyomást a munkáltatóra. Közlése szerint az ötnapos munkabeszüntetés Somogy, Tolna és Baranya megye területére terjed majd ki, az érdekképviselet a közlekedési társaság több mint 2000 dolgozóját képviseli. A munkáltató hangsúlyozza, hogy az alágazati bértárgyalásokat követően kíván javaslatot tenni és a helyi kollektív szerződésben is február 28. a bértárgyalások záró időpontja.
 
  A vasárnapi zárva tartás kapcsán a 100 százalékos vasárnapi pótlékról benyújtott Szathmáry–Harrach-javaslat pedig a kiskereskedelmi bértárgyalásokat akasztotta meg – a Tesco júniusban záruló üzleti éve miatt egyelőre a társaság dolgozóit nem érinti, majd csak a tavaszi bértárgyalásokon. A Napi Gazdaság információi szerint az NGM is egyeztetett a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel a javaslatról a múlt hét elején, és egyelőre saját javaslaton dolgozik a képviselők által benyújtott tervezet kodifikációs hiányosságai miatt. A szakszervezetek egyébként minden olyan javaslatot támogatnak, ami a dolgozók keresetének emelésével jár.
 
   A kormány által a személy- és vagyonbiztonsági ágazatban 2015-re megállapított, kismértékben megemelt rezsióradíj valamivel jobb tárgyalási pozíciót biztosít a munkavállalóknak, igaz, csak ott, ahol van szakszervezet és rendezettek a munkaügyi kapcsolatok – mondta a Napi Gazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástaná­csok Országos Szövetségének elnöke.

Forrás: Napi Gazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Idén is lehet közlekedési sztrájk.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector