Startlaphoz Csatlakozz!

Éves szinten jól állunk még

11 ezer új munkanélküli lett hirtelen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 27. péntek, 12:00

 Bár hirtelen 11 ezer fővel ugrott meg a munkanélküliek száma, valójában ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni – olvasható az mfor.hu oldalán.

  A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közlése szerint a munkanélküliek 11 ezerrel többen lettek egy hónap alatt, 330,2 ezer főt közölt a KSH.
 


  A növekedésben azonban lényegében semmi meglepetés nincsen. Egyrészt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai már arra engedtek következtetni, hogy az állami támogatással létrejövő munkahelyek számának jelentős csökkenése kevesebb embernek biztosít részvételt a közfoglalkoztatásban. Ez pedig a munkanélküliséget növeli.
 
  Másrészt pedig a munkaerőpiac az év ezen szakaszában rendre a „csúnyábbik” felét mutatja, vagyis a szezonális mezőgazdasági és építőipari munkalehetőségek hiánya a foglalkoztatottságot csökkenti és növeli a munkanélküliek számát. Előző év azonos időszakához képest azonban a munkanélküliek száma 39 ezer fővel alacsonyabb most.
 
  Így a munkanélküliségi ráta is a decemberi 7,1-ről 7,4-re emelkedett, amivel a második egymást követő hónapja nő a munkanélküliség. A helyzet azonban a következő hónapokban minden bizonnyal újra javulni fog, ahogy beindulnak a közfoglalkoztatási programok, és ahogy megnyílnak a magánszektorban is a mezőgazdsasághoz, építőiparhoz kötődő munkalehetőségek. Egy évvel ezelőtt a munkanélküliségi ráta még 8,8 százalékos volt.
 


Kicsit csökkent a foglalkoztatottság, de éves szinten jól állunk még
 
  A fent vázolt folyamatok eredőjeként decemberhez képest 14,7 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, 4,127 milliót közölt a statisztikai hivatal. Előző év azonos időszakához képest azonban ez a szám továbbra is 140,6 ezerrel jelent több dolgozót.
 


  A foglalkoztatási ráta 54,6 százalék lett az előző havi 54,6 és az előző évi 52,5 százalék után.
 
Forrás: mfor.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 11 ezer új munkanélküli lett hirtelen.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector