Startlaphoz Csatlakozz!

Sok visszaélésre adott lehetőséget

Czibere szerint a régi szociális rendszer igazságtalan volt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 02. hétfő, 11:41

A szociális életpályamodell az ágazatban a szakmai munkakörben dolgozókat érinti majd. Ők mintegy 70 ezren vannak, az új rendszer a szakmai továbbképzéseken szerzett kreditekhez kapcsolódik. Czibere Károly államtitkár a köztévében beszélt arról is, hogy a régi szociális rendszer igazságtalan volt, és visszaélésekre adott lehetőséget. A mostani átalakítással az önkormányzatok lehetőséget kaptak, hogy a helyi viszonyokra szabják a támogatások formáját és mértékét.

   Rendkívül széttagolt, igazságtalan és az állampolgárok számára érthetetlen volt a segélyezési rendszer, ezért kellett megváltoztatni – jelentette ki Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

   Hozzátette: sokszor az nem kapott segélyt, aki valóban rászorult, és sok visszaélésre adott lehetőséget a rendszer. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 90-es évek elején a segélyek harmada, a 2000-es évek elején a fele jutott a legszegényebbeknek. Ezért fontos, hogy folyamatosan emeljék a támogatások célzottságát, egyértelműbb legyen az állami, az önkormányzati felelősség – emelte ki.
 
   A jövedelemkompenzáló támogatások – foglalkoztatáshelyettesítő támogatás és a szociális segély - március 1-jétől elkerültek az önkormányzatoktól, és a járási hatóságok intézik. Ezeket 100 százalékban a központi költségvetés finanszírozza, vagyis nincsenek kitéve az önkormányzatok finanszírozási gondjainak. A települési támogatások esetében az önkormányzatoknak kell a finanszírozásról gondoskodni ott, ahol jelentős az iparűzésiadó-bevétel. Ahol nincsenek ilyen bevételek, ott a központi költségvetés finanszíroz. Vagyis az új rendszer nem követeli meg, hogy megemeljék a helyi adókat, vagy újakat vezessenek be – szögezte le.

   Hangsúlyozta: a legtehetősebb önkormányzatok több mint 400 milliárd forint iparűzési adót szednek be, és a szociális rendszer átalakítása az összadóbevételüknek néhány százalékát érinti majd.

   Az átalakítás során egyébként fontos szempontvolt az, hogy az önkormányzatok feltérképezzék, a helyi közösségekben milyen problémákkal küzdenek, és ehhez illesszék a támogatás mértékét és formáját. Az eddigiek alapján az látható, hogy a legtöbb önkormányzat felelősen gondolta át a lehetőségeket - említette.

   Beszélt arról is, hogy a szociális életpályamodell alapvető kontúrjai már kialakultak. Részletekbe nem bocsátkozott, annyit azonban elmondott, hogy jelenleg 93 ezren dolgoznak a szociális ágazatban, közülük 70 ezer szakmai munkakörben, az életpályamodell utóbbiakat érinti majd. A rendszer a szakmai továbbképzéshez, és az abban szerzett kreditekhez fog kapcsolódni – mondta Czibere Károly.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Czibere szerint a régi szociális rendszer igazságtalan volt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector