Startlaphoz Csatlakozz!

Az érintett vállalkozások nagy többsége nem jutott hozzá pénzéhez

Több száz munkahely is veszélyben foroghat a Buda-Cash/DRB-botrány miatt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 03. kedd, 09:26

Több száz munkahely is veszélyben foroghat a megyében a Buda-Cash/DRB-botrány miatt. A vállalkozók szerint sok múlik azon, mikor kapnak segítséget. Addig a jó üzleti kapcsolatok menthetik meg őket – tudta meg a bama.hu.

   Keserédesen jegyezte meg hétfőn lapunknak az egyik DRB-s vállalkozói számlával rendelkező baranyai cég vezetője, hogy most válik el a tüdő a májtól, avagy: most derül ki, hogy a korábban remeknek gondolt üzleti kapcsolataik valóban olyan kölcsönösen jók-e, ahogyan sejtették. Ezt a filozófiát mások is osztották, és a többségnek eddig maradéktalanul jók a tapasztalataik.
 
   Arról van szó, hogy az érintett vállalkozások nagy többsége nem jutott hozzá pénzéhez, amelyekkel viszont a napi utalásokat, megrendeléseket kellett volna rendezni, s amelyek ahhoz kellenek, hogy megrendeléseket tudjanak teljesíteni. Ha ez nem sikerül, akár elbukhatnak megbízásokat, sőt a legrosszabb forgatókönyv szerint leépítésekre kényszerülhetnek, vagy akár csődbe is juthatnak.
 
   Hangsúlyozzuk, hogy mindez a legrosszabb esetben lehetséges, egyöntetűen mindenki azt mondta, hogy a legfontosabb most az időtényező: mikorra kapnak segítséget, mikor kaphatják meg a pénzüket.
 
   A DRB-s vállalkozói bankszámlával érintett baranyai cégek között több siklósi és villányi borászat is van, amelyeknek most permetszert, üzemanyagot kellene venniük, a folyamatban lévő metszési munkákat kifizetni. Tudunk olyanról, akinek hordóban álló tételeket kellene lepalackoznia, és leszállítania.
 
   Érintett egy, a területen működő nagyobb építőipari vállalkozás is értesüléseink szerint, de egy nagy húsipari cég is, nagy összegekkel. Hallottunk olyan vendéglátós szállásadóról, akinek szintén jelentős összeg volt a számláján, ráadásul elnyert és kifizetett uniós támogatás is. A tét nagy, több száz ember állása forog veszélyben.
 
A Szigetvári Takarék fizet
 
   Az MNB a Szigetvári Takarékot kérte fel arra a térségben, hogy a Takarékbankon keresztül, annak tagjaként legyen majdan az Országos Betétbiztosítási Alap, az OBA kifizetője. Mint az az elmúlt napok híreiből ismert lehet, az OBA a betétgaranciával érintett valamennyi betétre – beleértve a lakossági és a vállalati megtakarításokat is – a törvényi előírás alapján 20 munkanapon belül maximum mintegy 30 millió forintig (100 ezer euróig) kárkifizetést teljesít. A korábbi tapasztalatok szerint az OBA a törvényes határidőnél gyorsabban is fizetett a betéteseknek, így itt is van remény erre.
 
Hír és cáfolat
 
   A napokban több ízben is felröppentek később cáfolt hírek azzal kapcsolatosan, hogy ez vagy az a takarék érintett a takarékból bankká alakult DRB ügyében. A takarékoknál elhelyezett megtakarítások a takarékok új garanciaközösségének köszönhetően 2014 decembere óta teljes biztonságban vannak: a takarékoknál elhelyezett betéteket az országban egyedülálló módon az
  Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mellett a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja. Az új rendszerben az integráció egésze, illetve minden egyes, a garanciaközösséghez csatlakozott takarék mögött egységesen mintegy 300 milliárd forintnyi tőke áll.
 
Kártya és hitel
 
   A kamara közbenjárására gyorsított eljárásban bírálják el azokat a Széchenyi Kártya-kérelmeket, amelyeket a DRB-ügy miatt pénzügyi nehézséggel küszködő vállalkozások kezdeményeztek. A Buda-Cash-botrány kapcsán kirobbant számlazárolások óta több kísérlet is indult a vállalkozások likviditási problémájának megoldására, több bank is új folyószámlahitel-konstrukcióval állt elő. A kamarai számítások szerint mindent egybevetve még mindig az állami garanciával nyújtott Széchenyi Kártya-hitel a legkedvezőbb és legolcsóbb megoldás, ezért javasolják új bankoknál új kártyák kiváltását az érintett vállalkozóknak.

Forrás: bama.hu
 
 
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több száz munkahely is veszélyben foroghat a Buda-Cash/DRB-botrány miatt .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector